Ugrás a tartalomra

Egy gyilkos úgy gondolja, letöltötte az életfogytiglant, mert egyszer leállt a szíve

MTI
Utoljára módosítva
2019. november 09. szombat 10:34
Iowában egy gyilkos azt állította, hogy letöltötte az életfogytig tartó börtönbüntetését, mert egyszer leállt a szíve, így most szabadlábra kell helyezni őt. A bíróság elutasította a beadványt – jelentette pénteken az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a Des Moines Register című helyi lap nyomán.

A tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt, ma hatvanhat éves Benjamin Schreibert egy 1996-ban elkövetett halálos késelésért ítélték el.

Négy évvel ezelőtt azonban a férfi egy vesekő miatt szepszist kapott és leállt a szíve. De mivel azonnal kórházba szállították, sikerült az újraélesztése. Ügyvédje bírósághoz fordult, s azzal érvelt védence szabadon bocsátása mellett, hogy mivel Schreiber a klinikai halál állapotában volt, meghalt, következésképpen le is töltötte az életfogytig tartó börtönbüntetését.

„Bebörtönzése tehát jogellenes, és azonnal szabadlábra kell helyezni” – fogalmazott beadványában az ügyvéd.

Egy alsóbb fokú bíróság már elutasította a kérvényt. Az iowai fellebbviteli bíróság ezt a döntést hagyta helyben pénteken.

A háromtagú bíróság eredetinek tartotta az elítélt és ügyvédje beadványát, de – mint a végzés fogalmazott – nem bizonyult meggyőzőnek. Amanda Potterfield bírónő azzal érvelt: Schreiber vagy életben van, és akkor börtönben kell maradnia, vagy halott, de akkor a beadvány nem valódi. Hiszen Benjamin Schreiber nem lehet halott, ha képes volt aláírni a beadvány jogi dokumentumait – magyarázta a bírónő.

A The New York Times című lap megjegyezte, Schreiber esete különös, de nem egyedi. A két New York-i rendőr meggyilkolásáért életfogytiglanra ítélt Jerry Rosenberg 1988-ban szintén azzal az érveléssel próbált szabadulni az életfogytig tartó börtönbüntetésből, hogy beteg volt, és egyszer leállt a szíve. A bíróság akkor is elutasító döntést hozott, mondván, Rosenberg jogilag nem halt meg, erről tanúskodik jelenléte a tárgyalóteremben.

További hírek

Olvasnivaló