Ugrás a tartalomra

Egy kötetben a kormányhivatal elmúlt két éve

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. augusztus 07. péntek 09:20
A hiánypótló kiadvány részletesen beszámol a járási hivatalok elmúlt két évének változásairól is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal elmúlt két évének (2018 és 2019) munkájába és eseményeibe nyújt betekintést az a kiadvány, melyet csütörtök délelőtt mutatott be a megyei kormánymegbízott.

Demeter Ervin emlékeztetett, nem ez az első ilyen kiadványuk: korábban már megjelent már egy kötet a közigazgatás újjászervezésének első öt évéről, valamint egy olyan is, amelyik a 2016-os és 2017-es évek eseményeit foglalja össze.

Fotó: Juhász Ákos

- Az új kötet hasznos információkat tartalmaz partnereink, és kollégáink számára is. Szól még emellett azoknak a fiatalokhoz is, akiket érdekel a közigazgatás, esetleg ezt tanulják egyetemi szinten. – tette hozzá.

A könyvkiadás terén tehát már szerzett tapasztalatokat a megyei kormányhivatal, ez a kötet azonban különbözik az előzőektől – jelentette ki dr. Pozsgay Péter, a kötet szerkesztője.

- Az első kiadvány még lexikális jellegű, nagyon komoly adatmennyiséget felölelő kötet volt. Ennek van egy társkiadványa is, amely fotóillusztrációkban kísérte végig a kormányhivatal működésének főbb területeit. A második könyv szerkesztésekor viszont már arra törekedtünk, hogy ötvözzük a kétféle tartalmat, és ezt a tematikát követte a most megjelent kötet is – mondta.

A szerkesztő elmondta, az új könyvben a korábbinál jóval több információ található meg: a törzshivatal működésének összefoglalója mellett, beszámol a hivatal gazdálkodásáról, pályázatairól, projektjeiről, a személyi állomány változásáról, rendezvényeiről és társadalmi szerepvállalásáról, sőt idén először a járási hivatalok elmúlt két éves munkájáról is részletes tájékoztatást nyújtanak a köteten keresztül.  

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!