Ugrás a tartalomra

Eközben Mengyi Roland bevonult a kecskeméti „luxusbörtönbe"

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. január 16. csütörtök 12:58
Teljes csöndben vonult be a Voldemort nagyúrként elhíresült egykori fideszes képviselő a kecskeméti „luxusbörtönbe". Mengyi Rolandot költségvetési csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt ítélte négy év börtönre a bíróság szeptember végén, a büntetést decemberben kellett volna megkezdenie, de halasztást kapott, így az ötgyermekes politikus a karácsonyt még családjával tölthette, ezután kellett bevonulnia az egykori orosz laktanyából átalakított kecskeméti börtönbe – írta a Blikk.

A lap szerint a kecskeméti az ország legjobban ellátott börtöne, ahol – a szokásostól eltérően – egyágyas cellák vannak. A rabok a reggel 6 és 14 óra közötti munka után több menüből választhatnak az étkezdében, szabadidejükben biliárdasztal, konditerem, sakk és angol nyelvi szakkör is rendelkezésükre áll – írta a lap egy egykori rab beszámolója alapján.

„A véletlenül kiderült ügy lényege, hogy Mengyi 800 millió forintos EU-s forrás megszerzésében való közreműködését ígérte, azzal a feltétellel, hogy a nyertes visszacsorgatja neki az összeg 90 százalékát" – írja az Index.

„Az emberek igazságérzete és érdeke is azt kívánja, hogy a büntetés valóban elrettentő legyen, csökkentse a bűnismétlés veszélyét, ezáltal megóvja a társadalmat” – írja a Magyar Nemzetre hivatkozva a Mérce

További hírek

Olvasnivaló