Ugrás a tartalomra

Elismerések a MIHŐ dolgozóinak

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. december 03. csütörtök 17:13
Idén is átadták a MIHŐ dolgozóinak a Miskolc Város Távhőszolgáltatásáért szakmai díjat. 2020-ban Sárkány Andrea energetikus, Csrefkó Lajos fenntartási főgépész és Sári Tamás távfűtési operátor részesült elismerésben.

A MIHŐ Kft.-nél immár tíz éve hagyomány, hogy három dolgozójának egyéni teljesítményét a Miskolc Város Távhőszolgáltatásáért díjjal ismeri el a társaság ügyvezetője. A szakmai elismerés odaítélésének feltétele, hogy a díjazott hosszabb időtávon eredményes, hatékony szakmai munkát végezzen, a közszolgáltatás iránti elhivatottsággal. A díjakat a hagyományoknak megfelelően az évértékelő rendezvényen adják át ünnepélyes keretek között.

A koronavírus járvány miatt idén nem tarthatták meg a dolgozói összejövetelt, ezért a díjakat szűk körben adták át. 2020-ban a szakterületi igazgatók javaslata alapján Sárkány Andrea energetikus, Csrefkó Lajos fenntartási főgépész és Sári Tamás távfűtési operátor részesült „Miskolc Város Távhőszolgáltatásáért” szakmai díj elismerésben.

Sárkány Andrea energetikus érdeklődésünkre elmondta: „Azon egyre ritkább emberek közé tartozom, akik elmondhatják, hogy 18 évesen megtalálták azt a munkahelyet, ahonnan majd nyugdíjba vonulnak. Nagy szerencsém volt, hogy 1984-ben a Borsodtávhőhöz és azon belül az Energetikai Osztályra kerültem, ahol olyan szakembereket ismertem meg, akik kimagasló tudásukat átadták, bevezettek a szakmába és emberileg is hatottak rám. Nekik köszönhetem elsősorban ezt a díjat, hiszen az alapokat ők adták meg nekem. Ezeket az alapokat adom tovább az Energetikára kerülő fiataloknak. A cégnél töltött 36 évem alatt nagyon sok változást éltem át, jót és rosszat egyaránt, de bármi is történt, a MIHŐ Kft.-t a második családomnak tartom, remek szakemberekkel, jó kollégákkal. Még mindig szeretek itt dolgozni. Köszönöm az elismerést.”

Csrefkó Lajos fenntartási főgépész a korszerűsödő távfűtési berendezések működését, kezelését, javítását elsajátította, naprakész tudásával az általa vezetett csoport a fogyasztói elégedettség növeléséhez hozzájárulva látja el a villamos energiával összefüggő karbantartási feladatokat. A főgépész kiemelte, hogy a munkájukban fontos szempont a gyors hibaelhárítás, a szolgáltatás minél előbbi visszaadása az Ügyfelek részére.

„Őszintén meghatódtam, amikor megtudtam, hogy a közel 200 fő közül én vagyok az egyik díjazott. Azt gondolom, hogy a sok év szorgalmas munkáját értékelték a vezetőim, amikor a díjra felterjesztettek. A műszaki ügyelet munkatársaként felelős vagyok a hibajelzések azonnali észleléséért, a gyors beavatkozásért és a lakossági fogyasztók műszaki tájékoztatásáért” – nyilatkozta Sári Tamás távfűtési operátor.

2020-ban nyújtott kiemelkedő munkájukért „Ügyvezetői igazgatói dicséret” elismerésben részesültek Bűdi Lajosné kézbesítő, Hernádiné dr. Bónis Tímea jogtanácsos, Matyi Gáborné pénzügyi és számviteli főelőadó, Bottka Zoltán fűtőműi operátor, Dániel László beruházási előadó, Veres Tibor műszakvezető.

Az elismerésben részesültek odaadó munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a MIHŐ Kft. 2020-ban is sikeres évet zárjon, megújuló energiatermelésre alapozott, ügyfélközpontú távhőszolgáltatást nyújtson.​

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!