Ugrás a tartalomra

Elítélte a bíróság a tömegverekedésben résztvevőket

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. március 14. csütörtök 12:37
A Miskolci Törvényszék csütörtökön hirdetett ítéletet annak a hat vádlottnak az ügyében, akik a két mérai család között, évek óta fennálló haragos viszony miatt úgy összeverekedtek, hogy őket a rendőrség választotta szét.

A megállapított tényállás szerint Mérán, az egy utcában élő családok között olyannyira elmérgesedett a kapcsolat, hogy 2016. április 3-án, 18 óra körül súlyos családi verekedés alakult ki a két „tábor” között. Az egyik családhoz tartozó rokon éppen hazafelé tartott, amikor belekötöttek a másik családhoz tartozó vádlottak. Ezen felháborodva a sértett családtagok azonnal a támadók házához mentek és felelősségre vonták őket. A négy férfi azonnal veszekedni és lökdösődni kezdett. A kölcsönös verekedés azonban egyre jobban eldurvult a vádlottak között, melynek során az egyik vádlott úgy megütötte a másikat, hogy az elesett és fejét az útpadkának ütve elájult, életveszélyes koponyaalapi törést szenvedett. A két család vitájának a rendőrség vetett véget.

A törvényszék az I. rendű vádlottat testi sértés elkövetése miatt 2 évi próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte, míg a II., IV. és V. rendű vádlottakat garázdaság elkövetése miatt 2, illetve 1-1 évi időtartamra próbára bocsátotta. A bíróság a III. és a VI. rendű vádlottakat felmentette a garázdaság elkövetésének vádja alól, figyelemmel arra, hogy nem volt bizonyítható a cselekményben való részvételük. A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn fellebbezési nyilatkozata megtételére.

(Kinti képünk csak illusztráció.)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!