Ugrás a tartalomra

Elkészült a fenntartható közlekedés helyi akcióterve

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. március 21. csütörtök 10:09
Mérföldkőhöz érkezett az a nemzetközi projekt, amelyben öt európai város, köztük Miskolc is részt vesz. A városi tömegközlekedés jó gyakorlatai több országnak is például szolgálnak - hangzott el a projektet ismertető sajtótájékoztatón.

Egyed András, a Közlekedés Fővárosi Tervező Iroda Kft. szakértője, Pfliegler Péter, alpolgármester és Juhász János, az MVK Zrt. üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatója tart sajtótájékoztatót a TRAM projekt eredményeiről - fotó: Parai Roland

A TRAM projektben – amely annak angol címéből „Towards new Regional Action plans for sustainable urban Mobility” eredő rövidítés – olyan helyi akciótervet kellett készíteni, amely segíti a fenntartható városi közlekedést. Az akcióterv a partnerek tapasztalatait felhasználva, a helyi igényeket figyelembe véve fogalmaz meg javaslatokat.

Miskolcon mára természetessé vált, hogy minden buszon és villamoson ingyenes a Wifi.

A TRAM első 3 évében egymás jó gyakorlatait tanulmányozta a projektben részt vevő 5 partner: Ancona (olasz), Andalúzia (spanyol), Blekinge (svéd) és Észak-nyugat Románia régió, valamint Miskolc. A partnerek – közlekedési szakértőik és helyi akciócsoportjaik bevonásával –több olyan példát választottak maguknak a projektben résztvevő partnerektől, amelyet saját közlekedés-fejlesztésükhöz eredményesen tudnak felhasználni.

Valós idejű utastájékoztatási rendszer segíti a városi tömegközlekedést.

Miskolcról például az okos megoldások közül a valósidejű utastájékoztatás és a villamosokat előnyben részesítő rendszer keltette fel a spanyol partner érdeklődését; a svéd partnerrégió az igényvezérelt közlekedési módot – a miskolci ZOO járatot – választotta saját akciótervének egyik továbbfejlesztésre alkalmas pillérévé. A romániai partner pedig Miskolc átfogó villamosközlekedés-fejlesztését vette alapul saját akciótervéhez.

A földgáz üzemű autóbuszoknak ingyenes a tankolás

Miskolc a partnerek példaértékű közlekedésfejlesztései közül olyanokat választott, amelyet a kerékpárút-hálózat továbbfejlesztésénél, a kerékpározás népszerűsítéséhez, az intelligens forgalomirányítás kiépítésénél vagy a belvárosi közlekedés szabályozásánál tud beépíteni saját projektjeibe, azok előnyére. A következő időszakban az akciótervek megvalósulását, elemeinek a helyi városi közlekedésbe történő beépítését kíséri figyelemmel a projekt.

Végső soron olyan versenyképes és erőforrás-hatékony, valamint alacsony széndioxid-kibocsátású városi közlekedés elérése a cél, amelyben nincsenek dugók, ahol a többség a közösségi közlekedést használja, és ahol egyre többen ülnek kerékpárra. Ehhez ad jó iránymutatást a TRAM projektben elkészült helyi akcióterv.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!