Ugrás a tartalomra

Első körben a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet kapott az arcpajzsokból

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2020. október 16. péntek 14:32
Azok kapnak az adományként átvett eszközökből, akik betegekkel foglalkoznak, vagy rendszeresen találkoznak veszélyeztetett gyermekekkel, idősekkel.
Fotó: Mocsári László

Háromezer darab arcpajzsot adományozott Miskolc önkormányzatának a „3D nyomtatás a koronavírus ellen!” alapítvány. Ezek közül most közel 300 eszközt adtak át az egészségügyi alapellátásban dolgozók – háziorvosok, gyerekorvosok, fogászok, védőnők – részére.

- A további arcpajzsokat az óvodákban, a bölcsődékben, illetve az idősellátásban használjuk majd fel – mondta az átadáskor Varga Andrea alpolgármester. Hozzátette, a védőeszközöket elsődlegesen olyan személyeknek szeretnék kiosztani, akik betegekkel foglalkoznak, vagy rendszeresen találkoznak veszélyeztetett gyermekekkel, idősekkel.
- A maszkokkal ellentétben a pajzsok viselőjének látható marad az arca. Sok a hallásgyengült ellátott, akik számára fontos, hogy láthassák a szájmozgását annak, aki épp foglalkozik velük. Így könnyebben megértik a hozzájuk intézett mondanivalót. Emellett a gyerekek számára is kevésbé ijesztő, ha az orvos esetleg egy ilyen pajzsban jelenik meg. Ugyanakkor nagyon jó védelmet biztosít az ellátóknak és az ellátottaknak egyaránt.
Varga Andrea arról is beszélt, hogy hová kerülnek a fennmaradó arcpajzsok.

- A többi, még át nem adott védőfelszerelést a MESZEGYI munkavállalói kapják meg, valamint az idősellátásban dolgozók és az óvodai alkalmazottak. Ezeknek a kiosztására a jövő héten kerül sor.

Jobb védelem, könnyebb használat

- Nagyon örülünk az adományoknak, hiszen – hiába a megszorítások, szigorítások – az egészségügyi ellátásnak működnie kell, úgy az alapellátások, mint a szakellátások terén – kommentálta az eszközök átvételét Balog Ildikó, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet intézményvezetője.

 A betegforgalom nem apadt: egyaránt nagy veszélynek vannak kitéve az orvosok, az asszisztensek és a védőnők. Ezek az eszközök komoly segítséget jelentenek a megelőzésben. Az egyszer használatos maszkokat jelenleg is biztosítjuk, de úgy vélem, az arcpajzs hatékonyabb megoldás.
Míg nem tudni azt, hogy melyik maszknak milyen az áteresztőképessége, addig a plexi révén az arcpajzs biztonságosabb: megóvja az egyéb nyálkahártyákat is a cseppfertőzéstől. Tisztításuk egyszerű, több használatot is kibírnak: egy arcpajzs akár hónapokig is védheti az azt használó egészségügyi dolgozót.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!