Ugrás a tartalomra

#érettségi - összefogtak a tanárok és a média a digitális oktatásért

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. március 24. kedd 10:40
A koronavírus okozta veszélyhelyzet következében egy hete vezették be új diákok jelenlétét nem igénylő digitális munkarendet. A rendkívüli helyzet, rövid idő alatt rendkívüli megoldásokat és kezdeményezéseket eredményezett annak érdekében, hogy a 2019/2020-as tanévet megkezdett tanulók az évet sikeresen be tudják fejezni és az érettségi előtt állók eredményes érettségi vizsgát tudjanak tenni, esélyt kapva ezzel a felsőfokú tanulmányaik megkezdésére.

Az érettségi előtt álló diákok támogatására egy olyan produkció állt össze Miskolcon, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a tanulmányaik végén járó diákok érettségire való sikeres felkészülésében. A Miskolci Szakképzési Centrum a Miskolci Televízióval és a város számos középiskolai tanárával együttműködve televíziós, digitális, oktatási program keretében nyújtanak segítséget az érettségire készülő fiataloknak. A #érettségi címet viselő felkészítő műsorban miskolci szakgimnáziumi, gimnáziumi tanárok magyar, matematika és történelem tantárgyakból tartanak előadásokat kamera előtt, ezzel segítve az otthonról érettségire készülőket. A szakmai tartalom összeállításában és a pedagógus kollégák koordinációjában a Miskolci Szakképzési Centrum vállalt szerepet. Minden tantárgyból 20 előadást láthatnak majd a diákok, ezek egy-egy érettségi téma köré épülnek. A gimnáziumi és szakgimnáziumi előadók között feltűnik majd Miskolci város polgármestere Veres Pál, aki matematika tantárgyból, míg Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója történelem tantárgyból nyújt segítséget a diákok felkészülésében. A műsor programja és felvétele már az elmúlt héten megkezdődött, az első adást március 23-án, hétfőn láthatták a diákok, ahol Petőfi Sándor látomásköltészetével, illetve a Tatárjárással kapcsolatos tudásukat rendszerezhették és frissíthették fel.

A #érettségi adásait a hétfői naptól, minden nap délután 5 órakor láthatják a Miskolci Televízió műsorán. Az előadásokat a televízió ismétlések formájában többször is műsorra tűzi majd.


A #érettségi adásai elérhetőek a Miskolci Televízió Youtube csatornáján, valamint letölthetőek lesznek  nem csak az érettségire készülő diákok, hanem akár már a tanulmányaik elején és közepén járó tanulók számára is.

 

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!