Ugrás a tartalomra

Esőzés: átszakadhat a surdi park-tó gátja, lakókat telepítettek ki

MTI
Utoljára módosítva
2020. július 25. szombat 16:44
Megelőzésként négy házból hét embert telepítettek ki a Zala megyei Surdon, mert fennáll a veszélye annak, hogy átszakad a település központjában lévő tó gátja az extrém mennyiségű csapadék miatt. A megyében közúti hidakat mosott el a víz, ezért egy település megközelíthetetlenné vált.
Fotó: MTI/Varga György

    
Kanász János surdi polgármester (független) az MTI-nek szombaton arról számolt be, hogy a péntek este óta tartó intenzív esőzés miatt 80 pincét elöntött a víz, sok helyen akár másfél méteres magasságig, de az utcákon is majdnem derékig érő vízben gázoltak. Már éjszaka számos házból ki kellett menteni az állatokat a mindent elöntő belvíz miatt.
    
A település központjában lévő tó szombatra annyira megtelt, hogy több helyen lyukak keletkeztek a gátfalon, de a gát tetején is átfolyik a víz.
    
Kritikus az állapota, nagy az esélye annak, hogy a védmű átszakad, ezért felkészültünk arra, ha embereket kell kitelepíteni - jelezte a polgármester.
    
Hozzátette, hogy megnyitották a kultúrházat, ahová élelmiszert és innivalót szállítottak. A falubusz már kora délután készenlétbe állt, hogy elszállítsa azokat, akik ezt igénylik, illetve figyelmeztették a környékben élőket, készüljenek arra, hogy esetleg el kell hagyniuk a házaikat.
    
Kalamár Norbert, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: megelőző intézkedésként döntöttek úgy, hogy Surdon négy házból hét embert telepítenek ki a polgármester és a helyi közbiztonsági referens koordinálásával.
    
Az Útinform arról adott tájékoztatást, hogy a Zalaszentjakab és Kisfakos közötti úton, a 3-as kilométernél a Malomárok hídját elmosta a víz, emiatt Miháld megközelíthetetlenné vált.
    
A Nemesdéd és Miháld közötti úton, a 4-es és a 7-es kilométer közötti hidat szintén elmosta a hirtelen lezúduló víztömeg, az utat ezért lezárták, de Nemesdéd még megközelíthető.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!