Ugrás a tartalomra

Felborult egy turistabusz Madeirán, csaknem 30-an haltak meg

MTI
Utoljára módosítva
2019. április 18. csütörtök 15:23
A madeirai buszbaleset mindegyik halálos áldozata német állampolgár volt – jelentette be szerda este a portugál köztársasági elnök, a hatóságok pedig közölték, hogy a kórházban időközben életét vesztette egy német nő, így 29-re emelkedett a halottak száma.

A baleset Caniço városában történt, nem messze a Quinta Splendida szállodától, sajtóértesülések szerint ötven német turista utazott a buszon.

A sofőr egy kanyar előtt vesztette el az uralmat a jármű fölött, ami így lesodródott az útról és egy ház fölött is átrepült, mielőtt megállt volna. A mentők már a helyszínen vannak, az első beszámolók szerint a domboldalon végig testek hevernek.

Marcelo Rebelo de Sousa a mentési munkálatok addigi eredményei alapján korábban azt mondta, 11 férfi és 17 nő vesztett életét a Portugáliához tartozó szigeten történt buszbalesetben. Az államfő jelezte, hogy haladéktalanul a tragédia helyszínére utazik.

Előzőleg még arról szóltak a hírek, hogy a halottak többsége volt német állampolgár, a vizsgálatok során azonban hamar kiderült, hogy mindegyikük az volt. 

A helyi hatóságok szerint az autóbusz „viszonylag új” volt, mindössze öt éve volt forgalomban, és egyetlen előző műszaki vizsgálat sem mutatott ki hibát a járműben.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Diósgyőri vár felső várudvar
-
Diósgyőri vár
-
-
Gárdonyi Park