Ugrás a tartalomra

Felelősséggel magunkért, felelősséggel másokért

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. március 19. csütörtök 12:29
Ki a tanításban segít, más a környezetét tartja rendben, míg valaki lelki támaszt igyekszik nyújtani. Már azzal is sokat tehetünk a koronavírus terjedésének megakadályozásában, ha a legalapvetőbb szabályokat betartjuk.

Megnyugtattátok az aggódókat? Bevásároltatok a szomszéd néninek? Kihagytatok egy nagyobb baráti találkozót? Mondjátok el nekünk, ti mivel segítitek szűkebb közösségeteket! Mivel járultok hozzá, hogy ez az olykor nyomasztónak tűnő helyzet mihamarabb megoldódjon, hogy könnyebb legyen elviselni a hétköznapokat?” – ezzel a felhívással fordultunk barátainkhoz, ismerőseinkhez a legnagyobb közösségi oldalon. Soprontól Badacsonytomajon át Miskolcig, sőt a gyönyörű borsodi faluig, Zilizig sokakat megmozgatott a téma.

Adrienn elmeséli nekünk, felajánlotta a szemben lakó anyukának, hogy segít az általános iskolás kislányának a tanulásban. Mint mondja, az édesanya nagyon örült az ötletnek, mert egyedül neveli gyermekét, és munkája miatt nem tud otthon maradni vele. „Pláne nehéz volt megoldania azt, hogy együtt tanuljanak”, teszi hozzá a miskolci nő.

Illusztráció

A soproni Kristóf lap-topot ajánlott fel egy olyan családnak, akik nehéz anyagi körülményeik miatt nem tudják megoldani, hogy gyermekük online tanuljon.

Lívia Badacsonytomajban él férjével. Kislányukkal csak a ház udvarára mennek ki sétálni, játszani. Azt tapasztalják, hogy a többi anyuka is inkább otthon marad gyermekével, erre az időre kerülik a nagy játszótereket, és a bevásárlást is egyedül intézik. Líviáék is hetente egyszer mennek boltba, egy fő vesz meg mindent az egész családnak. – A szüleim távol élnek tőlünk, pont jöttek volna hozzánk. Három hónapja nem találkoztunk, most rosszul érint, hogy nem láthatjuk őket. És ki tudja, mikor fogjuk újra megölelni egymást – teszi hozzá szomorúan.

Zsóka Edelényben él, nyugdíjas varrónő. Szájmaszkokat varrt, ezeket a környezetében élő barátainak adta, de kaptak belőle a lakótelepülésén óriási munkát végző kereskedelmi dolgozók is. „Mi is igyekszünk vigyázni magunkra. Ha valamilyen élelmiszerre feltétlenül szükség van itthon, akkor Jocó, a férjem biciklizik el érte a boltba”, mondja.

Illusztráció

Két kisgyermeket nevel férjével Zilizen Anita. Bevallja, néha azért megijesztik a hírek, de nem csüggednek, és igyekeznek minden szabályt betartani. Kiemeli ezek közül, hogy elkerülik a nagyobb bevásárlóközpontokat, a helyi kisboltban veszik meg a szükséges élelmiszert, tisztítószereket, még ha esetenként picit drágább is valami. A miskolciaknak is ezt a megoldást javasolják.

Illusztráció

Mindenkit otthonmaradásra biztat a lakókörnyezetében Ákos, aki elmondja azt is, segítik egymást, amiben csak tudják. Felváltva takarítják a belvárosi társasház kapcsolóit, ajtajait, a postaládákat, de még a kaputelefont is. És akár a bevásárlást is átveszik másoktól, hogy minél kevesebb lakónak kelljen elhagynia a lakását. „Mi egy jó közösség vagyunk egyébként is, de ilyenkor még inkább szükség van egymásra”, emeli ki a középkorú férfi.

András református lelkipásztorként és intézményvezetőként is igyekszik igazodási pontokat nyújtani szendrői gyülekezetének, munkatársainak. „Gyengébb pillanataimban sírok a tehetetlenségtől”, mondja, hozzátéve: néha azért, mert felelőtlenek az emberek, máskor pedig, mert hiányoznak a személyes találkozások. „Fáj elhagyni értékes közösségi alkalmakat, de azért tesszük, hogy a leginkább veszélyben lévőket óvjuk”, emeli ki. Véleménye szerint minden nagy, lelki megújulás krízissel kezdődik. „Az igazi erő, megoldás Istentől jön. A koronavírusnak egy ellenszere van: a töviskorona – már 2 ezer éve. Ha meg nem tértek, meg nem maradtok!”, fogalmaz.

Illusztráció

„Nincs hiszti, nincs pánik – pihi van” – ezzel kezdi a miskolci underground zenét kedvelőket összefogó Rezidencia Facebook-oldalán közzétett posztját Olavi. A 7Mirror-ként ismert DJ leírja: a koronavírus magyarországi megjelenésétől kezdve felelősségteljesen kezelik a kialakult helyzetet, így szüneteltetik a rezidenciás stúdiózásokat is. „Annyi mindent lehet most csinálni, hogy se eleje, se vége a felsorolásnak”, fogalmaz. Önfejlesztés, olvasás, nagytakarítás – csak néhány ezek közül. De ők is segítenek az unaloműzésben, ehhez DJ barátaikhoz fordulnak: várják a videószettjeiket, amiket műsorban lejátszanak majd. Aztán interaktívabbá is teszik az oldalt, fórumokat terveznek, cikkeket, elemzéseket tesznek közzé.

– A közösségünk érdekében is duplán megkérünk mindenkit, hogy nagyon vigyázzon magára. Felelősei vagyunk most a közeljövőnknek. Tervezzünk hát együtt jobb jövőt – zárul a poszt.

További hírek

Olvasnivaló