Ugrás a tartalomra

Hagyományőrző nap az Eszterlánc Óvodában

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 07. péntek 11:14
Busójárás, pünkösdölés vagy egy falusi lakodalom – az Eszterlánc Óvodába járó gyerekek számára nem ismeretlen fogalmak. Az intézményben az egész tanév a jeles napokra és a népi hagyományok ápolására épül. Öt óvoda részvételével második alkalommal rendeztek hagyományőrző napot.

Egy falusi lakodalom minden szereplője megjelent a műsorban: a menyasszony, a vőlegény, a násznagy és a vőfély, aki ezúttal is a lakodalom jó hangulatáért felelt. A műsorban öt óvodából csaknem nyolcvan gyerek lépett fel, többször is előadták már közönség előtt. Az Eszterlánc óvodásai ilyen alkalmakon mutatják be, amit a népi hagyományokról egész évben tanulnak.

Pásztorné Palcsó Tünde intézményvezető-helyettes elmondta, mindenféle hagyományápolással foglalkoznak az óvodában. – Egy jeles évkör szerint építjük a tematikus tervünket, a kolléganők ezzel a tervvel dolgoznak. A műsorban látszik, hogy van lakodalmas, pünkösdölő és népi gyermekjátékok, hiszen arra fektetünk nagy hangsúlyt, hogy át tudjuk örökíteni a szüleinktől, dédszüleinktől hozott hagyományokat.

Korábban a Gárdonyi Géza Művelődési Házban rendezték meg az óvodásoknak szóló hagyományőrző napot. Az Eszterlánc Óvodában ez volt a második alkalom, hogy a kicsik műsorral készültek.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!