Ugrás a tartalomra

Határok nélküli AngyalKaland

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. december 14. szombat 08:48
Négyszáz anyaországi és határon túli hátrányos helyzetű gyermek arcára csalt mosolyt kétnapos kalandos programjával Lillafüreden és Miskolcon a Lillafüredi Sport és Kalandpark, Kiss Bíró Csilla és a Tettre Éber Alapítvány kuratóriuma, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Latinovits Emlékmű Alapítvány segítségével.

December 13-án és 14-én a Kárpátalja, Erdély, Vajdaság és Felvidék területéről, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye hátrányos helyzetű kistelepüléseiről érkeztek diákok, hogy közösen készüljenek az adventre és kalandozzanak, játszanak, énekeljenek.

Mocsári László képgalériája

Fellépett a Kiss Kata Zenekar és Lutter Imre, és számos élmény várta a gyerekeket.

A szervezők hangsúlyozták: a karácsony közeledtével, a felpörgetett, rohanó világban fontos, hogy megálljunk és eltűnődjünk azon, hogy az ünnepvárást mivel tehetnénk emlékezetessé. Kovácsoljunk közösséget, ajándékozzunk élményeket – ebből a gondolatból született az a kezdeményezés, amely határokat átlépve, 400 gyerek adventi készülődését tette izgalmassá, élményszerűvé.

Felhívásuk elsősorban azoknak a településeknek és iskoláknak szólt, akik helyzetükből adódóan egyébként nem élhetik át az ünnepvárás meleg, meghitt hangulatát.

A rendezvényt egyébként egy rajz- és meseíró verseny is kísérte. A gyerekek egyénileg pályáztak saját közösségükért.

A programban szerepelt élmény-villamosozás a miskolci adventi villamoson, közös éneklés a Kiss Kata zenekarral, kalandozás a parkban, végül a kétnapos program tűzijátékkal zárult.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!