Ugrás a tartalomra

Hét ember halt meg egy balesetben Mezőörsnél

mti.hu
Utoljára módosítva
2019. március 10. vasárnap 17:39
Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Fotók: MTI/Krizsán Csaba

Ruskné Takács Anita elmondta, hogy két autó ütközött össze, majd mindkettő kigyulladt. A baleset helyszínére a győri, a kisbéri és a pannonhalmi tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat. 

Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az közölte, hogy az autók frontálisan ütköztek. Az elsődleges információk szerint egy Opel típusú személyautó vezetője előzés közben elvesztette uralmát járműve felett, áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy Audival. Az ütközés után mindkét jármű kigyulladt. Az egyik autóban négy felnőtt és egy gyermek, a másik autóban két felnőtt utazott. ​​​​Az elhunytak személyazonosságának megállapítása folyamatban van.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, hogy a segélyhívás fogadásakor két mentőhelikoptert is elindítottak az esetkocsik mellett. Először a kisbéri és a pannonhalmi esetkocsi ért a baleset helyszínére, azonban a mentők beavatkozására már nem volt mód, mert menthető sérültet nem találtak. A mentőhelikoptereket ezért visszafordították.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!