Ugrás a tartalomra

Hivatalosan is bejelentette az első gleccser halálát Izland

MTI
Utoljára módosítva
2019. augusztus 19. hétfő 09:10
Izland hivatalosan bejelentette, hogy az országban most először „meghalt” egy gleccser, a vasárnapi szertartáson részt vett Katrín Jakobsdóttir miniszterelnök is.

Az Okjokull 2014-ben veszítette el gleccser státuszát, azóta a visszahúzódó és olvadó jég már nem tudja betakarni a vulkán csúcsát, amelyen mintegy 700 évig hömpölygött.

Oddur Sigurdsson geológus nem hivatalos emléktáblát leplezett le, amely a gleccser elpusztulásáról tanúskodik. A szertartáson jelen volt Mary Robinson volt ír elnök, jogvédő is.

„A következő 200 évben a nagyobb gleccsereink várhatóan ezt az utat követik majd. Ez az emlékmű annak az elismerése, hogy tudjuk, mi történik, és mit kell tennünk” – olvasható a táblán. 

Ahhoz, hogy egy jégfolyam gleccser legyen, 40-50 méter vastagnak kell lennie, és a saját súlyának kell mozgatnia. Az Okjokull jege csak mintegy 15 méteres, így nincs elegendő nyomás, ami mozgassa. Az éghajlat témája várhatóan szerepelni fog Jakobsdóttir, valamint a skandináv kormányfők és Angela Merkel német kancellár e heti nem hivatalos találkozóján is.

Jelenleg Izland a Dánia, Finnország, Norvégia, Svédország, valamint több autonóm terület, így Grönland alkotta Skandináv Minisztertanács soros elnöke.

 

Programok

-
Művészetek Háza
-
több helyszínen
-
Generali Arénától
-