Ugrás a tartalomra

Húsvét a Diósgyőri várban

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. április 15. hétfő 10:12
Ma már kevés helyen járnak a fiúk házról-házra locsolkodni, a lányok sem festenek piros tojást otthon, mégis fontos, hogy hagyományainkat továbbörökítsük és megtanítsuk ezek jelentését. Ezekből kaphatnak egy kis ízelítőt azok, akik kilátogatnak a Diósgyőri várba most hétvégén.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, emellett több szálon kapcsolódik a tavasz megérkezéséhez, a termékenységgel összefonódó néphagyományokhoz, melyek a falusi közösségek örökségeként fennmaradtak, most pedig a Diósgyőri várban is ízelítőt kapnak belőle az érdeklődők. Mesélnek a szagos vizekről és a húsvéti hiedelmekről, részesei lehetnek a vendégek a locsolkodásnak, tojást festhetnek, nyuszit simogathatnak, beállhatnak a táncházba, megleshetik hogyan dolgozik a tojáspatkoló és rég elfeledett népi játékokkal mulathatják az időt, miközben bebarangolják a királynék várát.

Nagypénteken a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend készülődik a János passió előadására, mellyel a királyi párnak szeretnének kedveskedni, akik már útban vannak Budáról, hogy itt töltsék húsvét ünnepét.

Naponta négy alkalommal rendhagyó vártúrák is lesznek, amikor az érdeklődők maguk is belecsöppenhetnek a középkori mindennapokba. Az egyes termekben korabeli szereplők mesélnek majd érdekes, izgalmas történeteket.

Nagyszombaton mesteremberek népesítik be a Diósgyőri vár udvarát, a látogatók megleshetik őket munka közben. Dr. Lovász Emese régész pedig „Nagypéntektől a Feltámadásig” – a húsvéti ünnepkör a középkorban címmel tart előadást.

Mindkét nap itt lesz gyógynövényszakértőnk, aki a Fűszerek termében mesél majd a természet patikájáról, arról, hogyan őrizhetjük meg egészségünket gyógynövényekkel, de akár személyre szóló tanácsot is kérhetnek tőle vendégeink.

Vasárnap és hétfőn a húsvét hangulatát megidéző foglalkozások, tojásdíszítés, csuhézás, gyöngyfűzés, textiljáték- és nyuszi készítés várják az ide érkezőket. A gyerekek kipróbálhatják a csigafuttatót, a teknő horgászatot, a hordó húzogatót, a középkori kalapdobálót és az ágas mérleget is. Megcsodálhatják munka közben a tojáspatkolót. Megismerhetik hogyan dolgozik a fazekas, a kovács, a kosárfonó,  a bőrműves és a mézeskalácsos.

A jó hangulatról az Agyagbanda és a Számadó zenekar gondoskodik majd. Aki kedvet érez hozzá a táncházba is bekapcsolódhat.

Vasárnap Pék Dudás Zsuzsi szórakoztatja a közönséget interaktív bemutatóival. Mesél a szagos vizekről, a húsvéti hiedelmekről és népszokásokról is. Hétfőn pedig érkezik a Tardi Pávakör, akik felelevenítik a matyó hagyományokat és dalokat, bemutatják milyen volt régen a locsolkodás.

További hírek

Olvasnivaló