Ugrás a tartalomra

Innovációs platformok

Miskolc TV
Utoljára módosítva
2019. november 14. csütörtök 16:03
Innováció nélkül ma már egy vállalkozás sem maradhat talpon, ehhez azonban a felsőoktatási intézmények tudás bázisára kell támaszkodniuk – hangzott el a Területi Innovációs Platformokat bemutató országos program sorozat miskolci rendezvényén.
Mocsári László képgalériája

- Ez az egész központ, ahol vagyunk, és a most kibontakozó rendezvény nagymértékben fogja segíteni, hogy mindazt az ismeretet, ami a Miskolci Egyetemen régtől fogva megvolt, és megvan ma is, szélesebb körben használják fel a termelésben a vállalatok – nyilatkozta  Barkóczi István, a Fux Zrt. vezérigazgatója.

Ez a célja a programsorozatnak is. Helyben kell ugyanis fokozni a tudásbázisok szakértelmét és az innovációs képességeket. Ehhez elengedhetetlen, hogy egyetemek sokkal szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a helyi kis- és középvállalkozásokkal. 

- A Miskolc Egyetemnek három fő küldetése van. Az egyik az oktatás a másik a kutatás és a harmadik az úgynevezett harmadik misszió, amibe beletartozik az is, hogy a régió versenyképességét segítsük. Erről Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja beszélt.

Az innovációs platformoknak az egyetemek a fókuszpontjai. Itt rendelkezésre áll a szükséges emberi erőforrás és megtalálható az az infrastruktúra is, amiből egy KKV fejleszteni szeretne.  

- Az innováció több pénzt is jelent, ugyanis azok a vállalkozások, amelyek innovatívak, azoknak ez a hozzáadott érték gyakran az árbevételükben is megjelenik – mondta Szabó Istvánaz NKFI Hivatal általános és innovációs elnökhelyettese.

  Elhangzott: az a legfontosabb, hogy a tudásból új termékek, szolgáltatások, eljárások szülessenek és a kutatásban hagyományosan erős egyetemek gazdasági és társadalmi hasznot hozzanak.  

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!