Ugrás a tartalomra

Jegyzet – Etelka hagyatéka

Szántó István
Utoljára módosítva
2020. október 04. vasárnap 12:53
Egyre csípősebbek a reggelek. Ilyentájt dönti el mamám, ideje megkérni a vállalati szénutalványt. Csak lesz tél az idén is, tehát legalább harminc mázsa barnakő és hat zsák kukoricacsutka kell. Begyújtósnak. Ennyi jut a mázas szobai cserépkályhára, a fürdőszobai vízmelegítőre és a sparheltre. A városi gáznak csak fénye van, és sebesen pörgeti a mérőórát.

Szerencsénk van, csaknem szomszédunk, Mitele Etelka a Tüzép-központban dolgozik. Kérés nélkül tudja, mit szeretnénk. A háború óta magányosan él, kihasználja, hogy most meghallgatom. Sokadszorra meséli, azelőtt Budán a várban volt gépírónő. Reggelenként siklóval ment dolgozni, s gyakran látta Horthy Miklóst és a családját. Ilyenkor szemügyre veszem a sarokban álló gobelines paravánját, a varázsszemes, politúros Blaupunkt rádióját és a súlyoktól megszabadított állóóráját. Tudom előre, az idén is elmeséli, amikor rátörtek az oroszok, zsebre vágták az ingaóra súlyait. Aranynak vélték.

Majd egyeztetünk, lyukói vagy Márta bányai szenet szeretnénk. Október végére ígérik a kiszállítást, hogy melyik napra, azt soha nem tudni előre. Ezen Etelka se segíthet. Mígnem csak azt látom, hogy a kétlovas sráfkocsi bekocog az udvarunkra. Próbálok előremenni, de nem merek. A pacik prüszkölnek, s a patájukat csattogtatják. Eldöntöm, hogy huszár biztosan nem leszek. Mamám tudja, nem mindegy, hogy a pinceablak előtt vagy után górják le a rakományt. A tökéletes célzószer két zöldhasú a kocsisnak. Örömében pont az aknába söprik, és még a lovakra is felhúzza az abrakoszsákot. Így megnyugszanak, rögtön könnyebb a rakodás. A jó szomszédok a gangról lesik, nem marad-e még valami a platón. Reményi néni is kimerészkedik az udvarra egy kopott vödörrel. Úgy hiszi, nem látjuk, amikor kétszer fordul a szenünkkel, a zsákmányával. Mamám nagyvonalúan félrenéz. Ők csak kéthetente vesznek egy taligával a Madarász Viktor utcai telepről. Nyugdíjosztás után. Egyébként is minek, hiszen még napsütésben is kabátban ülnek az ajtó előtt.

Míg apám él, nagyon későn ér haza. Mindig egyedül veselkedek neki a szívlapátnak. A pincék olyan apácarácsosak. A lámpák kapcsoló néküliek, csavarintani kell a körtén, s lőn világosság. Az összes pók a fülem mögötti árnyékban hintázik. Nincs erőm elhessegetni. Ezek egyébként is tuningolnak, igyekszem gyorsan végezni a melóval. A magam hatvan kilójával három óra alatt este tízre bányászpofával lihegek fel az első emeletre. Addigra mamám már egy kosárral feloson a lakásba, teszteli az idei szenet. Zuborgásig megrakja a fűrdőszobakályhát. A vízzel teli rézhenger úgy dohog, mint egy mozdonykazán, két kádra való meleg vizet ad.

Mitele Etelka talán a nyolcvanas évek derekán, kilencvenen túl hunyt el. Mi már a szomszédos lottóházban lakunk, amikor egy távoli rokona telefonál. Lecsekkolja, én vagyok-e az a Pityu, aki húsz évig a szomszédja volt. Elmondja, Etelka kórházból küldött végakaratát – vigyem el a lakásból a paravánt s a súlyok nélküli órát. Úgy gondolja, nálam jó helye lesz mindkettőnek.

(A külső kép illusztráció)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!