Ugrás a tartalomra

Július 1-től visszaáll az első ajtós felszállás az MVK járatain

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. június 28. vasárnap 08:19
Az első ajtós felszállási rend újbóli életbe léptetéséről a járványhelyzet enyhülésével párhuzamosan döntött az MVK Zrt., tekintettel arra is, hogy a kötelező maszkviselés megfelelő védelmet nyújt a vírus ellen.

Az első ajtós felszállási rend újbóli bevezetésével az érintett járatokra újra csak az első ajtónál lehet felszállni az érvényes bérlet, vagy a felszálláskor érvényesített jegy bemutatásával. Mobiljegy használata esetén július 1-től valamennyi járművön elérhetőek lesznek a mobiljegy érvényesítéséhez szükséges QR kódok, így szerdától a járművekre kihelyezett QR kód beolvasása után a telefon kijelzőjén megjelenő ábrát kell majd felmutatni.
Az MVK kéri az utazóközönséget, hogy ha az adott járat kihasználtsága engedi, továbbra is ügyeljenek utazás közben a védőtávolság betartására, és a járművezetők védelme érdekében - ha van rá mód - a vezetőfülkétől minél távolabb foglaljanak helyet. Érvényben marad a saját és utastársaink egészségének megőrzésére szolgáló szabály, amely előírja, hogy a járműveken csak maszkban, vagy orrunkat és szánkat kendővel, sállal eltakarva tartózkodhatunk.

További hírek

Olvasnivaló

Programok