Ugrás a tartalomra

Kettős portrét mutattak be magyar és lengyel grafikusművészek

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 13. vasárnap 20:14
A Miskolci Galéria Alkotóházában tartottak egy grafikusműhelyt, aminek zárókiállítása a Rákóczi-házban volt. A megnyitón köszöntőt mondott Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszék tanszékvezető egyetemi docense.
Képgaléria! Fotó: Beregi László

Az alkotói pályájuk elején álló fiatalok folyamatosan új elméleti és technikai megoldásokat keresnek, gyakran fordulva ennek során a gyökerekhez, merítve a múltból is. A grafikai művésztelep augusztus 12 és 21 között volt, ahol a fiataloknak az volt a feladata, hogy mutassák be magukat a saját családjuk történetének prizmáján keresztül. A műhelymunka alatt a fiatalok, akiket összeköt a kortárs művészet iránti közös szenvedély, közelebb kerülhettek egymáshoz, felfedezhették a hasonlóságokat, a közös gyökereket, és következésképpen alkalmuk nyílt legyőzni az aktuálisan érvényes sztereotípiákat.

A projekt kurátora Kamila Bednarska a Rzeszów-i Egyetem Képzőművészeti Intézetéből. – A közös munka legfontosabb része a rengeteg segítség volt, a nyitottság és az a baráti viszonyulás, amivel a segítők felénk fordultak. Mindez inspirációt nyújtott arra, hogy mindenféle maszk nélkül tudjunk úgy alkotni, ahogyan az a saját érzelmeinkből fakad. Kettős önarckép volt a téma, a kiindulópontunk, és függetlenül attól, hogy ki melyik országból jött, a legfontosabb az volt, hogy a közös grafikai műhelymunkán keresztül a fiatalok megtalálják azokat a kísérleteket a grafikában, amikre amúgy is fogékonyak életkorukból adódóan. Kölcsönösen inspiráltuk egymást. Sokkal inkább érdekli a fiatalokat az az egy adott végeredmény, amihez akár egy új eljárással juthatnak hozzá.

Kónya Ábel, a Miskolci Galéria vezetője elmondta, egy korábban jól sikerült műhelymunkát szerveztek a Miskolci Galéria Alkotóházában fiatal oktatók részvételével, akik különböző síknyomási eljárásokat mutattak be a magyar művészeknek, akik a felsőoktatásban tanítanak. – Ebben a közös munkában rengeteg új ötlet előjött, többek között az, hogy próbáljunk meg együtt pályázni arra, hogy megvalósítsunk egy kicsit hosszabb ideig tartó grafikai művésztelepet. Ezen kívül fontos szándékunk volt még az is, hogy az egykori nagyon intenzív lengyel-magyar művészeti kapcsolatokat próbáljuk újraindítani. Ebben találtunk partnerekre Miskolc város önkormányzatában és egy lengyel-magyar civil programban. Bízunk abban, hogy hagyományteremtő lesz ez az esemény.

Az igazgató úgy fogalmazott, a lengyelek és a magyarok elég hasonló lelki beállítottsággal és egy ezeréves történelmi barátsággal rendelkeznek. Grafikusok számára is ritka műhelye van a Miskolci Galéria Alkotóházának, ha művésztelepi körülményekre gondolunk. Itt magas színvonalon lehet grafikai munkát végezni. Ennek eredménye a mostani kiállítás is.

További hírek

Olvasnivaló