Ugrás a tartalomra

Kis gazdik és négylábú kedvenceik táboroznak a várban

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 10. szerda 16:41
Napestig kutyázás a Diósgyőri vár árnyékában. Idén is kutyás napközit tartottak a Lovagi Tornák Tere mellett, a Diósgyőri vár alatt, ahová olyan 7 éves kor feletti gyerekeket vártak, akiket érdekel a felelős állattartás, és a pozitív megerősítéssel történő kutyakiképzés.
Juhász Ákos képgalériája!

Újra elindult az MKK kutyás napközis tábora, ahová a gyerekeket idén nyáron is négylábú kedvenceikkel együtt várják. A fiatalok két turnusban, kutyakiképzők segítségével sajátítják el a fegyelmezés alapjait, a tanultakat pedig a hét végén be is mutatják. A Diósgyőri vár egészen nyár végéig kínál táborokat.

A tábor legfőbb célja, hogy a kis gazdik elsajátítsák a kutyával való foglalkozás alapismereteit, és egészséges kutya-gazdi viszony alakuljon ki közöttük. A szemkontaktust tanították meg elsőként a kiképzők, ez ugyanis mindennek az alapja.

A Miskolci Ebnevelde kiképzői saját kutyáikat is elhozták annak, aki négylábú nélkül érkezett. Képzésük alapja a klikker, azon belül is az úgynevezett formálásos technikát sajátíthatják el a gyerekek.

Szabó Szabina, a Miskolci Ebnevelde vezetője a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, fontos, hogy megtanulják, hogyan legyenek tudatos gazdik, hogyan legyenek ők a falkavezérek, hogyan tudják irányítani a kutyájukat, milyen módon kell őket ellátni, hogyan kell ápolni őket.

A tábor további előnye, hogy a kutyák itt megtanulnak közösségben viselkedni. A Diósgyőri vár kutyás napközijét ötödik alkalommal rendezik meg.

Almási Beatrix, a Diósgyőri vár kommunikációs menedzsere úgy fogalmazott, a Miskolci Kulturális Központ a nyári szünet teljes ideje alatt egészen augusztus végéig kínál táborokat. – A Diósgyőri várban és a Lovagi Tornák Terén háromféle tábort indítunk, és ezekből két-két turnus is indul, annyira népszerűek.

A délutáni programok: Diósgyőri vár (interaktív tárlatvezetés, kézműveskedés, emléktárgykészítés, íjászat), kirándulás, bemutatók.

A kutyás napközi második turnusa július végén, míg a nagysikerű vár a tábor első turnusa július közepén kezdődik. A harcászat iránt érdeklődő fiatalok idén is a lovas-íjász táborban kapcsolódhatnak ki augusztus végén.

További hírek

Olvasnivaló