Ugrás a tartalomra

Kivonultak!

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. szeptember 25. péntek 16:17
Kétszer is magára hagyták a Velünk a Város politikusait a közgyűlésben a Fidesz-KDNP frakció tagjai.

Két alkalommal is elhagyták a termet a Fidesz-KDNP politikusai a csütörtöki közgyűlésen a napirendi pontok megvitatása közben.

Először amikor az önkormányzat 2020-24. közötti időszakra vonatkozó gazdasági programját tárgyalták. Nagy Ákos, a Fidesz frakcióvezetője plagizált anyagnak minősítette a közgyűlés elé került anyagot, amit – ahogy fogalmazott –: nem tartanak vitára érdemesnek. Ezért a teljes ellenzéki frakció kivonult a teremből, nem vett részt a további munkában.

Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője úgy reagált: minden bizonnyal nem találtak tartalmi kifogásolnivalót az anyagban, nem tudtak belekötni. A kritika pusztán formai, és azért is hiteltelen, mert a korábbi, hasonló anyagaikban nem használtak forrásmegjelölést.

A Velünk a Város frakció egyébként már korábban cáfolta, hogy másolt anyag lenne a gazdasági program. Hangsúlyozták: „sem jogi értelemben, sem tényszerűen nem valósult meg plágium”. Hiszen az csak szerzői művek esetében értelmezhető, így fogalmilag kizárt, hogy a Gazdasági Program keretei között megvalósuljon, mert az nem szerzői mű, hanem egy tényfeltáró és stratégiai lehetőségeket összegző munkaanyag.

Másodjára akkor hagyták el a termet a fideszes és kereszténydemokrata képviselők a legutóbbi közgyűlésen, amikor Bazin Levente közérdekű hozzászólásában egy nyilatkozatot olvasott fel. Ebben a Velünk a Város frakció tagjai, valamint Varga Andrea alpolgármester leszögezi: támogatásukról biztosítják a Színházi és Filmművészeti Egyetem hallgatóit és céljaikat.

Olyanra, hogy az ellenzéki képviselők nem vettek részt a közgyűlés munkájában, nagyon régen nem volt példa.

További hírek

Olvasnivaló