Ugrás a tartalomra

Kockás plédeket elő! Ismét lesz Gasztro Piknik a Népkertben

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 22. csütörtök 13:19
Egy kockás pléd, egy pohár finom bor, mellé minőségi falatok – ezen a hétvégén újra beköltözik a piknik hangulata a Népkertbe. A miskolci gasztronómia neves képviselői ezúttal is beizzítják a grilleket és kemencéket, hogy egy közös örömfőzéssel kedveskedjenek a miskolciaknak.
Fotó: Mocsári László

Az utazókemence szinte egész nap dolgozott tavaly, az első Gasztro Pikniken. De a szalmabáláktól, és pokrócoktól lett igazán piknik a piknik, melyen idén is a legjobb éttermek garantálják majd a minőségi ételkínálatot.

Lesz hagyományosabb, palócleves, amibe sertés csülköt fognak majd szeletelni. De ráment, gyümölcs- és paradicsomlevest is hoz a miskolci leveses brigád. A Tókert étterem csirkecombját például egy éjszakán át altatják majd rozmaringos pácban.

Fotó: Minap-archív

Vargáné Bodnár Henriett, a Végállomás Bistorant tulajdonosa úgy nyilatkozott a Miskolc Televíziónak, amikor együtt főznek, az egy örömfőzés, egymásból töltekeznek ilyenkor.

A Gasztro Klaszter tagjai ezt szeretnék átadni a lakosságnak, miközben kicsit a régmúltat is megidézik. A pikniknek idén is a Népkert és a Vigadó ad otthont.

– Ha már Népkert, mint a belváros legnagyobb közparkja, akkor legyen itt egy piknik, arra gondoltunk a Gasztro Klaszter tagjaival – idézte fel Veres László, a Népkerti Vigadó igazgatója. Mint mondta, ezt valósították meg tavaly. – Nagyon nagy siker lett, hiszen több mint ezerötszázan jöttek el a rendezvényre, úgyhogy akkor egy picit alul is méreteztük az étel kínálatot, de természetesen ebbe a hibába nem szeretnénk beleesni idén – mondta.

Ezek az éttermek nem csak megférnek egymás mellett, de partnerként tekintenek a egymásra – ezt már Alakszai Zoltán mondta, hozzátéve, ez az együttműködésre épülő szerveződés is mutatja, hogy Miskolcon van helye az igényes gasztronómiának.

– Én azt tapasztalom, járva ezeken a helyeken nap, mint nap, hogy van rájuk igény, tehát van Miskolcon igény nemcsak a turizmus szempontjából, hanem a miskolciak szempontjából is ezekre a helyekre – fogalmazott a jegyző.

A Gasztro Piknik igényes borkínálattal érkezik, de fellép majd a Mizrab együttes is. Több meglepetésre is számíthatnak vasárnap a látogatók, kiderül pl. milyen is Bellus István híres pogácsája.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!