Ugrás a tartalomra

Külső befektetőt keresnek a húszemeletes felújításához

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. június 16. kedd 17:56
Eladó a miskolci húszemeletes toronyház. A Szentpéteri kapu 70. szám alatti épületet körülbelül 620 millió forintért hirdeti a miskolci önkormányzat, kétfordulós nyílt versenyeztetési eljárás keretein belül.
A húszemeletes madártávlatból - Fotó: Végh Csaba

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, az épületet korábban korszerű apartmanházzá alakították volna. Tulajdonképpen ehhez keres most külső befektetőt az önkormányzat – mondta el érdeklődésünkre a Miskolc Holding Zrt. ingatlangazdálkodási vezetője

-A miskolci önkormányzat éppen egy évvel ezelőtt döntött a fejlesztésről, melynek az volt a célja, hogy egy olyan épületet alakítsunk ki a mostanra lepusztult húszemeletesből, mely alkalmas arra, hogy itt lakjanak a városban letelepült cégek középvezetői. Erről született egy közgyűlési döntés, ezt követően a város beadott egy pályázatot, mely a munkahelyek és munkásszállások fejlesztését támogatta 1,6 milliárd forint értékben – mondta Beke Tibor.

Nem volt kormányengedély

Beke Tibor

Ezt az összeget el is nyerték, a teljes felújítás viszont körülbelül kétmilliárd forintba kerülne. Az önerőt Miskolc eredetileg hitelfelvétellel biztosította volna, ezt viszont csak kormányengedéllyel tehette volna meg. Ez azonban nem érkezett meg – mondta az ingatlanfejlesztési vezető. Beke Tibor elmondta, ezért döntöttek úgy, hogy külső befektetőt keresnek.

- Ha találunk befektetőt, vele kezdjük meg a tárgyalást, amennyiben nem, a projektet úgy sem tervezi eldobni az önkormányzat. Ebben az esetben tovább keressük majd a megvalósításhoz szükséges forrásokat, lehetőségeket – hangsúlyozta.

A miskolci húszemeletes toronyház hetven méteres magasságával egyike Miskolc legmagasabb építményeinek (ennél 72 méterével csak az Avasi kilátó magasabb, a Kossuth utcai református templom tornya pedig éppen ugyanakkora, mint a húszemeletes), de az ország legmagasabb épületei között is jegyzik.

Kettő híján húsz

A toronyházat az 1960-as évek végén adták át, csúszózsalus, vasbeton szerkezetű épület, tervei az Északtervben készültek (Nagy Zoltán és Rózsa Sándor). Érdekesség, hogy az épületet a városban mindenki "húszemeletesként" emlegeti, ám valójában csak 18 emeletes. Ehhez jön még a földszint, valamint , keleti irányban egy mélyföldszint – így van meg a húsz emelet.


 Az épületben 117 lakás van, melyből korábban 24 volt magántulajdonú. Beke Tibor elmondása szerint mára a bérlőkkel és a korábbi tulajdonosokkal is megegyeztek, már csak egy család lakik bent, nekik is megvan az új lakásuk, így rövidesen – egy műszaki hiba elhárítását követően – költöznek.

- A toronyház egyébként statikailag meglepően jó állapotban van a szakemberek szerint, a szerkezeten túl viszont mindent, az épületgépészetet, nyílászárókat, a külső és belső falakat teljesen fel kell újítani – tette hozzá.

További hírek

Olvasnivaló