Ugrás a tartalomra

A legjobb kocsonyák Miskolcon készülnek – Ízkocsonya verseny a városházán

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. február 14. péntek 13:16
Profik és műkedvelők mérték össze kocsonyakészítési tudásukat pénteken, a városházán. Számított az íze, a színe, az állaga és az, milyen hús van benne. Ezúttal ugyan béka nem csücsült a megdermedt ételen, ám annál izgalmasabb dekorációk, és tálalások születtek a 2020-as Ízkocsonya versenyen.
Mocsári László képgalériája!

– Első körben azt nézzük, hogy a kocsonyának milyen a megjelenése, tisztasága, milyen díszítést kapott, valamint azt, milyen a hús és a lé aránya. Van-e rajta zsír, nincs-e rajta zsír, és azt is figyeljük, olyan hús van-e a kocsonyában, amiből főtt. Majd az állagát, ízét, és a húst vesszük górcső alá – mondta Zsóka Roland mesterszakács.

A Végállomás Bistorant profi kategóriában indult a versenyen. – Számunkra fontos, hogy helyi alapanyagokból készítsük a kocsonyánkat. A malac füle, farka, feje, tehát csontos és húsos részei is szerepelnek a kocsonyánkban – nyilatkozta portálunknak Vargáné Bodnár Henriett üzletvezető.

Idén nemcsak profik mérhették össze tudásukat, de úgynevezett műkedvelő kategóriában is indulhattak a kocsonyakedvelő. – A kocsonya lényege, hogy lassan, órákon keresztül kell főzni – vallja Ambrus Erzsébet, aki 12 éve költözött Miskolcra Szegedről. Mint mondta, először a Kocsonyafesztiválon járt itt, és azóta is mindegyiken részt vett.

– A verseny célja, hogy a város gasztronómiai értékeire felhívja a figyelmet – tudtuk meg Rózsa Edit alapító tulajdonostól. – Az ízkocsonya versenyen ízelítőt kaphatunk a híres miskolci kocsonyák színe-javából. Elkészítettük idén is a legjobb kocsonyáért járó tálat, mely a békás legendát eleveníti meg, valamint idén díjat is alapítok Mátyás Rudolf emlékére, amit 2020-ban adunk át először – fogalmazott.

Délután, a fesztivál megnyitóján kiderül, melyik kocsonyák lettek a legjobbak profi és műkedvelő kategóriában.

További hírek

Olvasnivaló