Ugrás a tartalomra

Legyünk együtt államalapító Szent István király ünnepén!

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 16. péntek 09:09
Kenyérszentelés, zászlófelvonás, ünnepi beszédek, koncertek és gyermek programok; több helyszínen és színes programokkal várják a miskolciakat augusztus 20-án! A nemzeti ünnep a népkerti országzászlónál kezdődik zászlófelvonással és a Szent István téren zárul tűzijátékkal.
Szent István ünnepe 2018. Fotó: Végh Csaba

A megemlékezés és koszorúzás 10-kor folytatódik a felsőhámori Szent István szobornál, ahol beszédet mond Hubay György országgyűlési képviselő és Kiss János alpolgármester. 18-kor az ünnepi menet a Városházától az aratókoszorúval a Szent István térre vonul, ahol köszönti az ünneplőket Varga Judit igazságügyi miniszter és Kriza Ákos polgármester. Majd a történelmi egyházak képviselői megáldják és megszentelik az új kenyeret.

A Városháza és a Megyeháza közötti kisszínpadon Muzsikás Péter, a Sebaj Színház és a Zabszalma zenekar szórakoztatja a gyerekeket, de lesz rétesvonat, tönkölykenyér sütés, mesekert, kezes-lábas játszóház és mesterség bemutató is. Herczeg Mária pedig népi játszóházba várja a legkisebbeket. A kezes-lábas játszóházban igazi kihívások elé állítják majd az apróságokat és szüleiket egyaránt. Ki lehet próbálni a „billeGolyót” és gravírozni is lehet.

A felnőtteket a kisszínpadon a Sky Fanatic és a Guča Partyzans Brass Band szórakoztatja, igazi vérpezsdítő ritmusokkal. A Szent István téren pedig a Budapest Bár és a Bohemian Betyars áll színpadra. Este tízkor ünnepi tűzijáték zárja majd a napot.

PROGRAMOK 

 

9:00                            Zászlófelvonás a népkerti országzászlónál

10:00                          Megemlékezés és koszorúzás a felsőhámori Szent István szobornál

Beszédet mond:         Hubay György országgyűlési képviselő,  Kiss János alpolgármester

                                  

Kisszínpad a Városháza és a Megyeháza között

14:00 Muzsikás Péter gyermekműsora

15:00 Sebaj Színház – Állatok nyelvén tudó juhász

16:00 Zabszalma Zenekar koncertje

19:00 Sky Fanatic 

20:30 Guča Partyzans Brass Band

 

Nagyszínpad a Szent István téren

17:00 Szinvavölgyi Néptáncműhely Kisszinvavölgyi csoportja

18:00 Ünnepi műsor

Ünnepi menet a Városházától az aratókoszorúval a Szent István térre

Beszédet mond:   Varga Judit igazságügyi miniszter, Kriza Ákos polgármester

Kenyérszentelés, kenyéráldás a történelmi egyházak képviselőivel.

Közreműködik a Tompa Mihály Énekkar (Hanva)                                 

19:30 Budapest Bár

21:15 Bohemian Betyars

22:00 Tűzijáték

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!