8849 méter szintkülönbség, vagyis a világ legmagasabb hegycsúcsa, az Everest magasságának teljesítése egy nap alatt, egy útvonalon, kerékpárral. Ez az Everesting Challange. Ennek teljesítésére vállalkozott egy miskolci sportember, Molnár Péter. Sikerrel, hiszen ennél egy kicsit nagyobb, több mint 8900 méteres szintkülönbséget teljesített, miközben bringájával 135 alkalommal megmászta a miskolctapolcai buszforduló és az Avalon Park közti 1100 méteres távot.

Péter a bringázást természetesen nem ma kezdte, több mint huszonöt éve nyeregben van, versenyeken is rendszeresen indul – mondja el érdeklődésünkre.

– Testvérem, Molnár György (mindketten a miskolci HOTE SE versenyzői – a szerző) ismertette meg velem ezt a sportot. Ő tizenegy évvel idősebb nálam, a nagy korkülönbség egyben nagy befolyásolási tényező volt, és hát ő is rajongott a kerékpározásért. Első BMX-emet körülbelül 6 évesen kaptam, már azzal rengeteget tekertem Görömböly utcáin és a városrész körüli erdőben: dombokon, lépcsőkön, járdákon – ami jött. Tizenkét éves voltam, amikor először versenyen indultam, most harmincéves vagyok, és azóta gyakorlatilag nem múlt el szezon úgy, hogy ne versenyeztem volna – mondja a sportoló, aki ma mountain bike-ot és országúti kerékpárt is használ.

Nem akarta elengedni

Mint mondja, a nem mindennapi kihívás ötlete onnan jött, hogy a járványhelyzet miatt sorra törölték azokat a versenyeket, amelyeken indulni szeretett volna. „Már novemberben megkezdtem a felkészülést, azonban a koronavírus tulajdonképpen minden tervemet felülírta. Egy dolgot viszont nem, felkészültem, nagyon jó formában voltam, a versenyek meg nem jöttek. Nem akartam elengedni több hónap munkáját, így valami olyan kihívást kezdtem keresni, amit az ajánlásoknak megfelelően egyedül is teljesíthetek. Így akadtam rá az Everesting Challenge-re.”

Ez viszont teljesen más felkészülést igényelt, mint a versenyek, ezért megpróbált – ahogy mondja – szintesebb edzéseket tekerni: egyik alkalommal tízszer tekert fel Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között, tizennégyszer járta be a Fónagyság és Csókás közötti emelkedőt, a libegőtől Hollóstetőre pedig tizenhétszer biciklizett fel. A felkészülés része volt a pálya kiválasztása is. Megtudjuk, Péter választása azért éppen erre a miskolctapolcai szakaszra esett, mert ez felelt meg leginkább a kihívás kritériumainak.

– Miskolcon van, tehát nem kellett sokat utaznom, nem kanyargós, nem túl nagy a meredeksége. Nincs nagy forgalom, könnyedén meg lehet fordulni, egyszóval ez állt az elvárásaimhoz a legközelebb, ezután már nem volt más hátra, csak kitűzni az időpontot, ami viszont a bizonytalan időjárás miatt csak a konkrét dátum, július elseje előtt kettő nappal történt meg – meséli.

Egy csapat segítetteEddig a pontig Péter meg volt győződve, hogy a kihívást egyedül kell teljesíteni, így tervezett, edzett. A változást az okozta, hogy szólt Kalotai Norbernek, a HOTE vezetőjének, hogy teljesíti a kihívást, és akkor elkezdtek gyűlni körülötte a segítők. „Egy egész kis csapat gyűlt össze, akik a pálya takarításában, a forgalom biztosításában, de még a szükséges frissítők, szendvicsek és vízzel teli kulacsok szervírozásában is segítettek nekem. Nagyon jó érzés volt magam mögött tudni ennyi ember szeretetét.”

A 135 kört sem kellett egyedül megtennie, hiszen szinte folyamatosan akadtak, akik vele tekertek. „Hajnali 4.43-kor indultam, akkor ketten rajtoltak velem. A tizennégy óra alatt talán ha négy kört tekertem egyedül, lehet sokat is mondok. A 134. kör végén megpillantottam a várva várt 8849-es számot, de ekkor még tudtam, hogy a mérési pontatlanság miatt kellett még menni egy karikát. Az utolsó kört már eufórikus állapotban mentem végig. Tesóm mindenkit mögém tessékelt, hogy én vezessem fel azt. Akkor nagyon elérzékenyültem, hiszen éreztem, hogy hatalmas dolgot vittünk ma véghez. Olyan sebességgel mentem, hogy azt már magam sem értettem. Egyszerűen szuper volt.”

Utólag aztán az adatokat elemezve az is kiderült – teszi hozzá – éppen ez az utolsó, 135. kör volt a leggyorsabb. Péter azt mondja, nagyon boldog most, de közel sem csak azért, mert sikerült teljesíteni a világ legkeményebb kihívását.

Egyedül nem megy

– Azt éreztem, hogy egész nap sokan jöttek ki szurkolni, mint ahogy azt is észleltem, hogy az utolsó körülbelül öt körön már vagy húszan tekertek körülöttem, de azon még én is meglepődtem mennyien gyűltek össze a kihívás végére, mennyien gratuláltak nekem. Azt hiszem, ez a támogatás segített mentálisan és fizikálisan is abban, hogy végigvigyem a tervemet! – teszi hozzá.

Az Everesting után Péter mindössze két napot pihent, a harmadikon már kerékpározott és futott is, ma pedig már újra a versenyekre koncentrál: többek között a Borsod MTB bajnoka series összes futamán indul és két triatlonra is benevezett. Arra a kérdésre, hogy a mozgás, a sport mit jelent számára, úgy fogalmaz: a mozgás az életem! Ha egy-egy nap fizikailag nem fáradok el, egyszerűen nem érzem jól magam. A mozgás, a testem edzése a lételemem!”