Ugrás a tartalomra

Majálisozott a megyei könyvtár

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 12. vasárnap 17:49
Ötödször kapcsolódott a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a város napjához a Könyvtári Majális révén. A szabadtéri könyv(társas) fesztivál ezúttal is különböző játékkal, színpadi produkciókkal és ízes jutalommal várta a családokat, baráti társaságokat. 
Fotók: Dobos Klára

Az Könyvtári Majális programja idén is a könyvekre, az olvasásra épült, méghozzá úgy, hogy kellemes időtöltést kínált minden korosztálynak. A jó idő sokakat kicsalogatott a szabadba, ám az akadályverseny természetesen a könyvtárba is bevezette az érdeklődőket, ahol ezen a szombaton is lehetett játszani, olvasgatni vagy beiratkozni.

Lehetett játszani egyedül, a családdal, barátokkal, most szerzett ismerősökkel – vagy épp versenyezni másokkal. Verseket ezúttal a Körömvirág együttes hozott: Kiskutya a sötétben címmel Kocsis Csaba verseit énekelték. A Könyvtári Majálison volt sok-sok mese is: A robotom: Locsifecsi címmel Illés Adrienn mutatta be meséit. Csalavári Csalavér történetét a Csodamalom Bábszínház előadásában láthattuk, a Mesés tudáspróbán pedig nyerni is lehetett.

A Szerencsét próbáló családi vetélkedő fák között és könyvek rengetegében vezette azokat, akik tudták a jó választ minden feladványra. Aki ügyes volt, annak finom hamuban sült pogácsa került a tarisznyájába.

A majálisra vendégül hívták a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjait, akik mesterségbemutaval és játszóházzal várták a kicsiket és nagyokat.

A rendezvényen ott voltak a Miskolci Állatkert és Kultúrpark munkatársai is, akik nem csak előadást tartottak a négy- (vagy annál is több) lábú állatokról, de néhányat el is hoztak magukkal a majálisra.

További hírek

Olvasnivaló