Ugrás a tartalomra

Már épül a kerékpárút a Szentpéteri kapuban

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. március 19. csütörtök 16:57
Az új szakasz a korábbi tervek szerint még az idén elkészülhet.

Megkezdődött a Katalin utcát és a Mechatronikai Ipari Parkot összekötő új kerékpárút építése. A most kivitelezés alatt álló szakasz a Szentpéteri kapui Ipari Parktól a város északi határáig tart.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a miskolci önkormányzat még 2015-ben nyert bruttó 485 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. Ennek keretében kezdték meg két évvel ezelőtt a „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés – Kerékpárút létesítése” című projekt megvalósítását. Az ipartelep és a belváros között kiépítendő kerékpárút a biciklivel közlekedők igényeit elégíti ki.

Az idén már kész lehet. (Juhász Ákos képgalériája)

Az új szakasz kerékpáros-nyom felfestésével, részben forgalomtól elválasztott új gyalog- és kerékpárút építésével valósul meg. Ilyen új kerékpárút épül a Huba utcától a város határáig. Mintegy hat kilométernyi új út készül a két keréken közlekedőknek.

A kerékpáros-nyom kialakítása és az ezekhez kapcsolódó fejlesztések még 2018-ban elkészültek a Bacsinszky utca – Bogáncs utca, az Erzsébet királyné útja – Harsányi út, illetve a Lavotta utca – Déli utca közötti részen, valamint a repülőtéri út egyes szakaszain.

 

További hírek

Olvasnivaló