Ugrás a tartalomra

Maszkfelajánlás érettségizőknek – hogy biztonságos legyen az írásbeli

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. április 24. péntek 11:27
Puskás Gábor, a Miskolci Állatkórház vezetője juttatta el a védőfelszereléseket a polgármesteri hivatalba. Az állatorvosok kollektívája úgy tervezte, ezek óvják majd a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizőket, azt azonban a városra bízták, hogy kik kapnak még a maszkokból.
Forrás: hu.wikipedia.org

- A kollégákkal megbeszélve úgy éreztük, kötelességünk segíteni ebben a várost. Ezért ötszáz maszkot vittünk polgármester úrnak, akinek jeleztük, szeretnénk, ha ezeket a Földesben  érettségiző diákok és a vizsgán jelenlévő tanárok használnák. De természetesen a városvezetés belátására bíztuk, hogy végül hova kerülnek a védőfelszerelések – mondta a Miskolci Állatkórház vezetője, aki a Földesbe járt.

Miskolci polgárok kezdeményezésére, még a járvány elején létrehozott egy bankszámlát Miskolc önkormányzata. Azóta folyamatosan érkeznek pénzbeli felajánlások is a városnak, a koronavírus-járvány kezelésére. A számla jelenlegei egyenlege, elérhetősége és a felajánlások itt követhetőek nyomon.

További eszközöket, védőfelszereléseket, fertőtlenítőt is felajánlanak miskolciak és cégek egyaránt az önkormányzatnak. Ezeket reggel 6 órától este 10 óráig a MIREHU Kft. fogadja. Kapcsolattartó: Fintor Zsuzsanna, fintor.zsuzsanna@mirehu.hu, +36 70 683 9772.

További hírek

Olvasnivaló