Ugrás a tartalomra

Megérdemelt győzelemmel kezdtek

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 22. csütörtök 14:07
Győzelemmel kezdett a DVTK női labdarúgó csapata. Az élvonalbeli szezonnyitón 2-0-ra győzte le a fővárosi Astra csapatát. Mindkét együttes többször is eltalálta a kapufát, de gólt csak a piros – fehérek jegyeztek a bajnokin.

Hazai pályán kezdte a fehér mezes DVTK a JETSOL Liga mérkőzéseit, az Astra ellen. Azonnal támadólag léptek fel a hazaiak, Vachter dolgozta ki a találkozó első lehetőségét, de itt még elcsípte a kapus a labdát. Ezt követően tulajdonképpen végigtámadta a bajnokit a házigazda, de gólig az 57. percben jutottak, a tétovázó kapust megelőzve az elmúlt szezon gólkirálya, Bradic szerezte meg a vezetést a DVTK-nak. Rögtön a középkezdés után egy kitűnő indítást követően egyenlíthetett volna az Astra, de a kapufa kisegítette a hazaiakat. Ezt követően növelhette volna előnyét a miskolci együttes, de kimaradt a lehetőség. Az egy gólos előny, aztán majdnem elolvadt, ugyanis a vendégek újból eltalálták a kapufát, ám jött a 84. perc. A friss igazolás, az első DVTK bajnokiján szereplő bolgár válogatott Kostova alakította ki a végeredményt fejesével: DVTK – Astra 2-0.

– Azért volt számunkra nehéz, mert mi saját magunknak nehézzé tettük. Szerintem óriási labdabirtoklási fölényben voltunk, mi irányítottuk a mérkőzést. Sajnos háromszor rossz helyen adtuk el a labdát, ahol nem lehet. Ebből az ellenfélnek volt három igen komoly helyzete. Ott a szerencse kisegített minket, de gondolom azért, mert tettünk is azért, hogy mellénk álljon – nyilatkozta Fórizs Sándor, a DVTK női labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Bár még sok nehéz meccset kell teljesíteni ahhoz, hogy igazán jó eredményt érjen el a DVTK a bajnokságban, de mindenki nagy akarással játszott, ami nagyon fontos a folytatásban.

– Annak nagyon örülök, hogy tudtunk helyzeteket kialakítani, többet is, viszont még a befejezéseken dolgoznunk kell. De úgy gondolom, nagyon jó úton haladunk és egy nagyon jó dolgot kezdtünk el a nyáron - nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Vachter Fanni, a DVTK női labdarúgócsapat csapatkapitánya.

A sikeres bajnoki nyitányt követően Szegedre, a Szent Mihály FC otthonába utazik majd a második fordulóban a DVTK, szeptember elsején, vasárnap.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!