Ugrás a tartalomra

Meghalt Bogdán László Cserdi polgármestere

MTI/index.hu
Utoljára módosítva
2020. július 14. kedd 11:54
Elhunyt Bogdán László, a Baranyai megyei Cserdi független polgármestere - közölte a település jegyzői feladatait ellátó közös önkormányzati hivatal jogi osztályvezetője kedden az MTI-vel.

Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének munkatársa elmondta, kedd reggel értesültek a polgármester haláláról, de további részleteket a család kérésére nem közölt.  
  
Bogdán László 46 éves volt, a települést 2006 óta irányította, előtte négy éven át önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként is dolgozott.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére azt közölte, a haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Az Index saját forrásaira hivatkozva azt írja,  a roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében tegnap este találtak rá, miután a családja keresni kezdte.

Bogdán László 46 éves volt, 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. Az Index cikke hozzáteszi, a volt polgármester 2013-ban lett országosan ismert, miután a cserdieknek bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett, amire ellentmondásos címe miatt a média is felfigyelt. 
 

További hírek

Olvasnivaló