Ugrás a tartalomra

Megújuló energiaforrások testközelből – Erőművek éjszakája Miskolcon is

minap.hu/Miskolc Tv
Utoljára módosítva
2019. október 12. szombat 10:17
Ha a múzeumoknak, a színházaknak, az állatkerteknek, a kutatóknak és a fürdőknek lehet éjszakájuk, akkor lehet az erőműveknek is – ezen gondolat mentén kezdte szervezni az Erőművek éjszakáját a MEKH, amelyhez Miskolcot képviselve a MIHŐ Kft. is csatlakozott, pénteken.
Mocsári László képgalériája!

Miskolc, mint környezetbarát város, elkötelezett a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű felhasználása mellett, ezért is csatlakozott az Erőművek éjszakájához. Hiszen a program keretében a MIHŐ Kft. éppen azt mutatta be, amiben Miskolc egyedülálló: a zöld távfűtő üzemek működését.

A megújuló energiát is elő kell állítani, meg kell termelni. Ezen az éjszakán megtudhatták az érdeklődők, ezt az energiát kik, hol, milyen eszközökkel és forrásokból, hogyan állítják elő. De megtudhatták azt is, ez a környezetbarát zöld távhő hogyan kerül a miskolci otthonokba, hogyan lesz belőle fűtés és meleg víz, és a mindennapok során a távfűtéses otthonaink, közintézményeink hogyan takarítanak meg egyre több energiát. Hiszen Miskolc távhőszolgáltatása ma már csaknem 60 százalékban megújuló energián alapul.

Több miskolci üzem is kinyitotta kapuit, péntek éjszaka. A Tatár úti Hőközpontban a Miskolci Geotermikus Projekt bemutatta Magyarország legnagyobb geotermikus energia kapacitását nyújtó rendszerét. A nyílt nap alkalmából az MVM MIFŰ Kft.-nél a látogatók megtekintték a kombinált ciklusú erőművet is, valamint beléphettek a központi vezénylőterembe, ahol az irányító rendszereken keresztül megismerhették az üzemi folyamatokat.

A KUALA Kft., az MVM MIFŰ Kft. és a MIHŐ Kft. tulajdonában lévő Bioenergy Miskolc Kft. is nyitva állt ezen az estén az érdeklődők előtt. Itt a zöld távhő előállításának érdekességei, műszaki folyamatai és egy fenntartható fejlődést biztosító, tudatos távhőszolgáltatás bemutatása mellett Palotás Árpád Bence, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja tartott Meghökkentő kísérletek címmel rendhagyó előadást.

Bioenergy Miskolc Kft. is nyitva állt, ahol a zöld távhő előállításának érdekességeit ismerhették meg az érdeklődők.

– Örömmel vesszük, hogy a fogyasztóink kíváncsiak arra, hogyan működik a rendszer. Miskolc országosan, de talán európai szinten is arról híres, hogy a zöldenergia-felhasználása igen magas, ugyanis a biomassza mellett a geotermikus energia is jelen van, manapság már több mint 50 százalékos arányban – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Nyíri László, a MIHŐ Kft. ügyvezetője. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy a geotermia és a biomassza fűtőmű együttesen a felhasznált hőenergia csaknem 60 százalékát termeli; „többek között ezért is mondhatjuk magunkat zöld városnak.”

Az egyes helyszíneken a látogatókat szakértő „idegenvezetők” kísérték, akik élményszerűen mutatták be a távhőtermelés különböző technológiáit, amellyel az idén 50 éves MIHŐ Kft. szolgálja Miskolc lakói.

További hírek

Olvasnivaló