Ugrás a tartalomra

„Meseszerű, de mégis emberi érzések” – Operettel indul az évad a Miskolci Nemzeti Színházban

mnsz.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 21. szombat 09:27
A Luxemburg grófja című Lehár Ferenc-operettel indítja a Miskolci Nemzeti Színház a 196. évadot szeptember 20-án. A szerző legmulatságosabb operettjét ezúttal Rusznyák Gábor viszi színre, Eperjesi Erikával, Gáspár Tiborral és Harsányi Attilával a főszerepekben.

A Luxemburg grófja Lehár Ferenc legmulatságosabb, legvidámabb operettje. Rusznyák Gábor rendező szerint, ahogy az életben, úgy egy előadásban is több fajta humor létezik. – Van helyzet és jellemkomikum - ami a színészek játékában ölt testet -, és ott van a nyelv mint humorforrás. Talán ebben a változatban ez a legerősebb – mondja a rendező.

Mocsári László képgalériája

– Kell egy közös szándék a színpadra lépők között. Olykor meseszerű helyzetekben és szélsőséges állapotokat ábrázolva, de mégis emberi szituációkat, érzéseket próbálunk megélni és átadni és ez független attól, hogy kinek mekkora szerep jut az adott jelenetben vagy, hogy éppen táncosként, kórustagként vagy bonvivánként van jelen a színpadon – részletezi Rusznyák Gábor. Mint mondja, ennek megvalósításában tökéletes partner Lőcsei Jenő, Liszt Ferenc-díjas táncos, koreográfus, Érdemes művész, aki az előadás koreográfusa. A rendező kiemeli, nagyon szereti ezt a műfajt, és amikor kiderült, hogy ő rendezhet idén operettet, két darab is megfogta és végül erre esett a választás, mert mint mondja, a miskolci társulatban minden szerepre megvan az a színész, aki élettel tölti meg a karaktert.

Tavaly A Cirkuszhercegnőben nyújtott fergeteges alakítása után Harsányi Attilát ezúttal főszerepben láthatjuk az idei évad operettjében. A színművész René, a szobrász szerepében lép színpadra. – Az a szerencse vagy éppen szerencsétlenség éri a karakteremet, hogy grófi rangot örököl, ám kiderül, hogy a cím nem jár pénzzel. Innen kezdődnek az igazi operettes bonyodalmak – mondja a színművész. – Rengeteg érdekes karakter van ebben a darabban, akikkel együtt lehet érezni, a szerelmi szál sem csak annyi, mint amit először gondolnánk, határozottan mozgalmas előadás – fejti ki Harsányi Attila. Hozzáteszi, az operett számára olyan, mint egy jó családi ebéd, ahol véresen komoly dolgok nélkül lehet időt eltölteni egymással, szép zene és egy kis bohém vidámság társaságában.

Eperjesi Erika Angéle-t, a primadonnát alakítja. Úgy véli, az operett műfajában minden adott ahhoz, hogy a közönség egy háromórás kikapcsolódásra térjen be a színházba.

– A közönség át tudja élni a történetet, megérinti őket a szerelmi szál, izgulnak a bonyodalom miatt és szurkolnak a szereplőknek – fejti ki a színművésznő. Mint mondja, Angéle-t nem érdekli a rang; a színészet, az ének tölti ki az életét, ez számára a legfontosabb. – Úgy vélem, az előadás üzenete is az, hogy úgy éljük az életünket, hogy boldogok legyünk. Higgyük azt, hogy az élet is egy operett, aminek a végén minden jóra fordul, és ha tisztán, őszintén és nyílt szívvel élünk, akkor megtaláljuk a boldogságot – foglalja össze Eperjesi Erika.

További hírek

Olvasnivaló