Ugrás a tartalomra

Miskolc legkomfortosabb református temploma lesz

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. október 30. péntek 09:18
Felújítják a Miskolc-Alsóvárosi Református Egyházközség templomát a Selyemréten. Ez lesz eddig a legnagyobb belső munkálat, ugyanis energetikai korszerűsítésre is sor kerül.
Fotó: Végh Csaba

Az épületet 1961-ben adták át, azóta festések, ablakcsere és egy másik fűtési rendszer beépítése történt meg. Orosz István lelkipásztor elmondta, ez utóbbi nem alkalmas az istentiszteletekre. – Sajnos ez egy nagyon zajos fűtési rendszer magas gázszámlával. Az új, amire pályáztunk, és tizenötmillió forintot nyertünk az államtól, nemcsak csendes lesz, de környezet kímélő és ingyenes is. Valójában több áramot termelünk majd a hálózatra, mint amennyit elfogyasztunk – magyarázta a lelkész. – Célunk, hogy Miskolc legkomfortosabb református temploma a miénk legyen. Ehhez pedig szeretnénk bevonzani minél több családot, akiknek kifejezetten gyereksarkot építünk ki.

A felújításban lesz teljes villamoshálózat cseréje, napelemrendszer építése, klímaberendezés, hőpanelek, meleg padló és teljes belső festés. További adományokat várnak a pályázaton túli felújításra is: konyhai berendezéseinek cseréje, elektromos főzőlap beépítése, új mosogató, ülőalkalmatosságok, konyhabútor és projektor előkészítése.

December 10-éig tart a felújítás, addig pedig a Baross Gábor utca 1. szám alatti klubhelyiségben lesznek az istentiszteletek, a legközelebbi október 31-én, szombaton délelőtt 10 órától.

Bankszámlaszám: 10700086-70654527-51100005

közleménybe: Adomány templom felújításra

További hírek

Olvasnivaló