Ugrás a tartalomra

Miskolc lehet a helyszín? Északkelet-Magyarországra érkezik egy japán vállalat

mti.hu
Utoljára módosítva
2019. november 06. szerda 17:17
Északkelet-Magyarországra érkezik egy autóalkatrészeket gyártó fontos japán vállalat – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.
Forrás: midip.hu

Tokióból, ahol szerdán írta alá az erről szóló megállapodást. A 13 milliárd forintos autóipari beruházással a cég mintegy 300 új munkahelyet hoz létre Magyarország északkeleti részén - mondta a miniszter, hozzátéve: a beruházás részleteiről az elkövetkező hetekben közölnek részleteket.

Japán a legnagyobb ázsiai beruházó Magyarországon, egyúttal pedig az ország harmadik legjelentősebb kereskedelmi partnere Ázsiában. Az ország világszinten a legnagyobb felvevő piaca a magyar élelmiszeripari termékeknek, elsősorban a sertés- és baromfihúsnak.

Az elmúlt időszakban azonban részben a madárinfluenza, illetve a sertéspestisjárvány miatt komoly importkorlátozásokat vezettek be Japánban - közölte. Ezek a globális problémák a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart is rendkívül hátrányosan érintették - tette hozzá.

Szijjártó Péter az Etoh Taku japán mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterrel folytatott találkozóról elmondta: hamarosan megoldást találhatnak arra, hogy a magyar sertéshús visszatérhessen a japán piacra. A magyar külgazdasági és külügyminiszter találkozott Hagiuda Koicsi oktatási, kulturális, sport, tudományos és technológiai miniszterrel is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!