Ugrás a tartalomra

„Miskolc nem lehet ellenzékben” – a kormányzat ellenében nem lehet várost vezetni

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. szeptember 19. csütörtök 08:30
Az önkormányzatoknak és a kormánynak együtt kell működnie. Amelyik önkormányzat harcolni akar a kormány ellen, az nem fog egyről a kettőre jutni - jelentette ki Hollik István. A kormányszóvivő Hubay György meghívására látogatott el Miskolcra. Az országgyűlési képviselő szerint a dolgok helyben dőlnek el, a kormány akkor tud eredményes lenni, ha a települések nincsenek ellenzékben. „Gyülekeznek a hiénák” – ezt már Alakszai Zoltán mondta. A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje szintén arról beszélt, hogy Miskolc nem lehet ellenzékben.
Fotó: Juhász Ákos

„Miskolcot megtartjuk erős várnak”

A tavalyi országgyűlési és a májusi EP-választáshoz hasonlóan a most októberi is sorsdöntő lesz Hubay György szerint. – A dolgok ugyanis helyben dőlnek el, a kormány akkor tud eredményes lenni, ha a települések nincsenek ellenzékben. Ugyanakkor az ország költségvetésétől nem függetlenítheti magát egyetlen polgármester sem – hangoztatta az országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus „hazug”, „alkotmányellenes”, sőt „hazaáruló magatartásnak” nevezte azt, hogy ellenzéki képviselők közvetlenül Brüsszeltől akarnak fejlesztési pénzt kérni a településeknek. Szerinte ha Veres Pálék nyernének Miskolcon, akkor a város visszatérne a múltba, a 2010 előtti „süllyedő város korszakához”, amiben a szocialisták tartották. Hubay György azt is kifejtette, hogy Alakszai Zoltán jártas a közigazgatásban, jó kapcsolatot ápol a kormányzati szereplőkkel, keresztény erkölcsökkel bír, ugyanakkor energikus és fiatal. – Én mellette állok – szögezte le, hozzátéve végül: „Miskolcot megóvjuk a kalandoroktól, és megtartjuk erős várnak”.

„Gyülekeznek a hiénák”

– Gyülekeznek a hiénák, hogy a 9 éve fejlődő, épülő, erősödő városunkat elragadják tőlünk, és a saját érdekeik szerint vegyék birtokba – ezt már a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje mondta. Alakszai Zoltán hozzátette: nekik ezzel szemben van egy jövőképük, egy programjuk, amit áthat a keresztény-nemzeti értékrend.

Van ugyanakkor egy 9 éves örökségük is, amiben benne van egyebek mellett a munkanélküliség harmadára csökkentése, a strandfejlesztések, a nyomortelepek felszámolása, a „fészekrakók” kirakása, vagy éppen az orvosi rendelők korszerűsítése. – Ellenfeleink persze mindent megtesznek, hogy elhazudják, lekicsinyeljék, hamis színben tüntessék fel az eredményeinket. Ezt nem hagyhatjuk, ez mutatja a választás tétjét – mutatott rá a polgármesterjelölt, aki szerint most „olyanok jönnek a közbiztonsággal, akik Miskolcra telepítették a fészekrakókat”; illetve akik „Nagy-Miskolcot álmodnak, de még egy almazselégyárat sem tudtak ide hozni”.

– „Ez a csapat állt össze, hogy majd megmutatják, milyen tehetségesek és profik, kiválasztva maguknak egy bábot, Gyurcsány Ferenc bábját, hogy újra visszajöhessenek mögötte a miskolci városvezetésbe. Olyanok borulnak most össze a hatalomért, akik néhány éve még nácinak, címeres bűnözőnek nevezték egymást, és most kéz a kézben, minden értékrendet félretéve kapaszkodnak a hatalomba” – hangoztatta Alakszai Zoltán, aki ipari, okos városi fejlesztéseket, új főteret, új zöld közlekedést, újjáépített várat ígért a miskolciaknak. Ezekhez segítő kezet kapnak a kormánytól, így Miskolc erős és biztonságos otthon lehet. – Miskolc nem lehet ellenzékben. Kalandorok kíméljenek – zárta beszédét a fideszes polgármesterjelölt.

Az ellenzék polgármesteri pozíciókból támadná a kormányt

Hollik István kormányszóvivő szintén arra mutatott rá, hogy a miskolci ellenzéki összefogás valódi célja a hatalmi pozíciók megszerzése. Hiszen ebben az együttműködésben olyan pártok vannak, akik két évvel ezelőtt még határozottan azt állították, hogy soha nem fognak együttműködni. Most mégis ezt teszik. – Úgy gondolom, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett ellenzéknek egy célja van: polgármesteri székeket szerezni, hogy ezekből a pozíciókból tudják támadni a kormányt. Egy polgármester azonban, akinek a valódi célja nem a város fejlesztése, hanem egy politikai harc megvívása, az egyrészt átveri a választókat, másrészt alkalmatlan a város vezetésére – emelte ki a kormányszóvivő, aki szerint ezzel szemben Miskolcon azt láthatjuk, hogy van egy már bizonyított csapat, melynek Alakszai Zoltán az egyik fő tartópillére. „Az ő személye garancia arra, hogy a Kriza Ákos által megkezdett munka folytatódni fog”, hangoztatta.

– Veres Pál egyértelműen nem független polgármesterjelölt, őt is Gyurcsány Ferenc irányítja. Továbbá az is egyértelmű, hogy alkalmatlan egy város vezetésére, hiszen az iskoláját sem tudja elvezetni, nemhogy egy várost – vélekedett Hollik István, aki hangsúlyozta: az önkormányzatoknak és a kormánynak együtt kell működnie. – Amelyik önkormányzat azonban harcolni akar a kormány ellen, az nem fog egyről a kettőre jutni – mutatott rá.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!