Ugrás a tartalomra

A miskolci emberölés másik gyanúsítottja is letartóztatásba került

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. szeptember 20. vasárnap 16:00
Letartóztatását rendelte el a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak, aki a gyanú szerint a korábban letartóztatott társával együtt bántalmazta, majd többször megszúrta a sértettet. A holttestet később egy kútban találták meg.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak és a sértett férfi egy ingatlan területén, de külön lakrészben éltek Miskolcon. 2020. szeptember 12-én együtt italoztak, majd a sértett a saját szobájába ment, ahol elaludt. A gyanúsítottak követték, miután a sértett felébredt, együtt folytatták tovább az italozást. A gyanúsított el akarta venni a sértett által otthon tartott alkoholt, ezért a sértett egy seprőnyéllel megütötte őt. Erre mindkét férfi a sértettre támadt, a gyanúsított többször megrúgta, majd egy késsel a hátán és az arcán is megszúrta a sértettet. Mivel a sértett nem mozdult, a gyanúsított kérésére társa a holttestet ágyneműbe csomagolta és az udvaron lévő kútba dobta.
A gyanúsítottal szemben emberölés miatt indult eljárás, mely bűncselekmény akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés súlyosságára tekintettel a bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított letartóztatásának mellőzése esetén elrejtőzne, illetve a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményes lefolytatását. A gyanúsított személyi körülményeire figyelemmel az sem zárható ki, hogy újabb bűncselekményt követne el.
Mindezen indokok alapján a járásbíróság egy hónapra, 2020. október 20-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

 

További hírek

Olvasnivaló