E cikk előzményeként bemutatott, egykor a Tetemváron, majd a Hősök terén üzemelő közkórház egyik atyjának tekinthető dr. Popper József volt az, aki szorgalmazta egy, „a XIX. század színvonalához megfelelő betegellátást” nyújtó kórház létrehozását, azt azonban már nem érhette meg, hogy ezt a kórházat átadják. Utóda dr. Singer Henrik lett, aki előbb Pesten, majd Bécsben tanulta ki a gyógyítás tudományát, szülészi és sebészi szakképesítést szerzett 1872-ben. Ezt követően került városunkba orvossegédként, majd végigjárva a szamárlétrát, előbb a sebészeti osztály vezetője, majd Popper halálát követően az intézmény igazgatója lett, de ezt a posztot csupán 3 évig töltötte be. Ám személye azért is fontos, mert a Miskolczi Erzsébet közkórház története címmel ellátott munkája a mai napig hatalmas forrásértékkel bír a város egészségügyének történetét kutatók számára.
Az Erzsébet Közkórház megépítésének finanszírozása megoszlott: a Csabai kapui telket, valamint 5 ezer forint pénzadományt a város, segélyalapjából a vármegye 10 forintot biztosított, amihez még felvett 250 ezer forint kölcsönt. Az új kórház Adler Károly városi főmérnök tervei alapján 4 épülettel (amelyekben az igazgatóság mellett a sebészet, a bőr- és belgyógyászat, valamint az elmeintézet kapott helyet), összesen 326 ággyal kezdte meg működését. Az ünnepélyes átadásra 1900. december 2-án került sor, ahol a későbbi főispán, Tarnay Gyula tartotta az avatóbeszédet.
A kezdeteknél a kórházigazgató Singer mellett 2 főorvos, 1 rendelőorvos, 1 járványorvos, 1 segédorvos, 1 főápoló, 1 főbába, 19 ápolónő alkotta a kórház személyzetét, ami az idők folyamán folyamatosan bővült. Amíg 1901-ben 3471 beteget, addig 1940-ben – már 900 ággyal – 17 ezer embert látott el az intézmény.
Ehhez azonban a kórház folyamatos bővítése kellett. 1904-ben megnyílt a gyógyszertár, 1910-ben szülészeti osztállyal, 1926-ban gyermekosztállyal gyarapodott az intézmény, ahol a bába- és ápolónőképzés is megindult, majd felépült a laboratórium, amely az Országos Közegészségügyi Intézet miskolci fiókállomása lett. Ezt követően elkészült a röntgenosztály is, ami komolyan elősegítette a diagnosztizálást. Ám nemcsak az infrastrukturális fejlődés, hanem a szakembergárda bővítése is fontos szempont volt a kórház mindenkori igazgatóságának szemében, így több esetben is neves orvosokat nyertek meg a kórház számára.
Még 4 éve sem üzemelt a kórház, a helyi sajtó máris egy óriási szenzációról számolt be, miszerint sziámi ikreket szült egy szirmai béres felesége. A tanulmányozásukra rögtön tudományos bizottság alakult, de a kórház nem tudta finanszírozni önerőből a költségeket, így a szirmai gazdaságot kérte meg, hogy az ápolási díjakat fizessék. Erre azonban nemleges válasz érkezett a szirmaiaktól, mondván, hogy a gyermekeket „ingyen”, a „tudomány oltárának szentelve” bocsátották a kórház rendelkezésére, így nem érezték annak jogosságát, hogy még további összegeket áldozzanak az ikrek tanulmányozására. Ekkor a kórház a minisztériumhoz fordult segítségért, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a kórházban ne tanulmányozzanak, hanem gyógyítsanak. Végül az ikerpár a hosszas huzavona következtében elhunyt...
Történtek egyéb bizarr esetek is a kórházban. Egy éjszaka a kórház főbábáját két fegyveres férfi rabolta el a felszereléseivel együtt, szemét bekötözve kocsiba ültették, majd amikor feleszmélt, egy impozáns szalonban találta magát, ahol egy fiatal lány szülését kellett levezetnie. Miután ezt sikeresen megtette, 100 korona jutalommal a zsebében, szemét újra bekötözve szállították vissza oda, ahonnan órákkal azelőtt elrabolták.
Mégis a kórház történetének legsötétebb időszaka a háború volt. A város 1944-es, szövetségesek általi bombázása során a kórház is bőven kapott találatot (a német katonák többek között a szülészet épületének tetején rendezkedtek be védekezésre, frontvonalba helyezve ezzel a kórházat), ám ekkor már a kórházi osztályok nagy részét átköltöztették az avasi pincékbe. A „pincekórházban” hónapokon át, embert próbáló körülmények között folyt a gyógyítás.
A visszaköltözésre 1945 nyarán kerülhetett sor, ahol időközben elindult a megrongálódott épületek helyreállítása. 1949-ben tüdőosztállyal bővült a kórház, majd 3 évvel később vette fel Semmelweis Ignác nevét az intézmény. Ekkor kezdték meg a rendelőintézet építését is, míg a kórház-rendelőintézet mai egysége 1976-ban jött létre. A Semmelweist és a Vasgyári Kórházat 2008-ban összevonták Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktatókórház (MISEK) néven azért, hogy „megteremtsék a kórházak racionális gazdálkodását”. Így ma a kórház 646 aktív és 332 krónikus ágyon, 16 osztályon, 48 ápolási egységben gyógyítaná a betegeket, azonban az intézmény működését átírta a koronavírus-járvány, így a Semmelweis a tavalyi év óta járványkórházként funkcionál, megnyitva ezzel egy újabb sötét fejezetet a több mint 160 éves múltra visszatekintő kórház történetében.
