Ugrás a tartalomra

Miskolciakat is díjaztak augusztus 20-a alkalmából

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 21. szerda 10:16
Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából minden évben állami kitüntetéseket vehetnek át Magyarország művészei, a tudományos élet, a kultúra, a civil szféra és a társadalom számos területén tevékenykedő szakemberek. A szaktárcák is adományoznak ezen az ünnepen díjakat. A kiemelkedő munkát végző, díjazott miskolciakat gyűjtöttök össze.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b2) és Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára (b) az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen és az állami kitüntetések átadásán  Fotó: MTI

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, Kásler Miklós miniszter kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetéseket adott át.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

DEBRECZENI ÁKOS, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának dékánhelyettese, a Bányászati és Geotechnikai Intézeti Tanszék tanszékvezetője.

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

BARKAI LÁSZLÓ LAJOS Battyhány-Strattmann László-díjas orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kara Elméleti  Egészségtudományok Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Diabetes Társaság elnöke.

SZŰCS PÉTER bányamérnök, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának dékánja, a kar Környezetgazdálkodási Intézete Hidrogeológiai - Mérnökgeológiai Intézeti Tanszékének egyetemi tanára.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergelytől PUSKÁS PÉTER építész a budapesti Várkert Bazárban.

Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehetett át PALIK ZOLTÁN SÁNDOR, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület szakmai vezetője.

Áder János Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Rétvári Bence államtitkár az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az 5 egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenység elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

FECSKE CSABA József Attila-díjas költő, publicista,

Forrás: Facebook

FECSKE CSABA József Attila-díjas költő, publicista,

Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetését adta át Nagy István agrárminiszter Puskás Gábornak, a Miskolci Állatkórház vezetőjének.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!