Ugrás a tartalomra

Miskolcon is megkezdték az egészségügyi dolgozók oltását

Miskolc Televízió/Kujan István
Utoljára módosítva
2021. január 06. szerda 10:49
A járványügyi feladatokat (is) ellátó megyei központi kórház mintegy háromszáz egészségügyi dolgozóját oltották már be – kedd délutánig – a koronavírus elleni vakcinával Miskolcon.

Dr. Révész János főigazgató a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, december 30-án érkezett az oltóanyagok első szállítmánya Miskolcra, az ezt követő első munkanapon, tehát január 4-én, hétfőn kezdődött meg az egészségügyi dolgozók oltása. Az oltási terv szerint ezen a héten a fekvőbetegeket ellátó intézményekben kell beoltani a dolgozókat. Kedd kora délutánig – ekkor nyilatkozott nekünk telefonon a főigazgató – mintegy háromszáz dolgozó kapta meg a védőoltást, és a városi kórházakban is elkezdődött az egészségügyi dolgozók oltása.

Megtudtuk azt is, hogy a védőoltásra kedd délutánig 1100 dolgozó regisztrált a megyei központi kórházban. A jelentkezés folyamatos, így várhatóan nőni fog az oltást kérők száma. A megyei központi kórházban egyébként több mint 4200-an dolgoznak, ebből 2400-an végeznek ágy melletti munkát.

Jövő héten kezdik meg az alapellátásban dolgozók, így a házi- és fogorvosok, az őket segítő szakszemélyzet oltását, de ide tartoznak a védőnők, a mentők, a házi betegápolók és a gyógyszertári dolgozók is.

Dr. Révész János főigazgató: az oltási terv szerint ezen a héten a fekvőbetegeket ellátó intézményekben kell beoltani a dolgozókat.

Felelősség és biztonság

– Azt gondolom, hogy egyrészt felelősséggel tartozunk az egész társadalom felé, hiszen ezt a járványt csak akkor tudjuk megfékezni és megszüntetni, ha a lakosság legalább 60 százaléka megkapja az oltást. Másrészt felelősek vagyunk a környezetünkben élőkért is; ha valaki nem oltatja be magát a koronavírus ellen, az lehet vírushordozó, fertőzőforrás. Én azt kérem tehát, hogy ezt a fajta etikus magatartást mindenképpen mérlegeljék – hangsúlyozta dr. Révész János, aki elmondta azt is, hogy folyamatosan érkezik oltóanyag hazánkba, így jó az ellátottság.

Az intézmény főigazgatója a vakcina biztonságosságát hangsúlyozza. Azoknak, akik bizonytalanok, azt javasolja, hogy olvassanak bele a vakcina magyar nyelvű törzskönyvezési dokumentációjába, ami az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet honlapján is megtalálható.

– A készítményt több mint 10 ezer emberen tesztelték a fejlesztés során. Az oltóanyagokat már több millió ember megkapta az Egyesült Királyságban. A gyakorlati tapasztalatok is igazolják tehát, hogy az oltóanyag felhasználása biztonságos. Mindenképpen javasolom a használatát.

Kovács Gábor főorvos megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház oltópontján január 5-én. MTI fotó: Koszticsák Szilárd

12 ezer egészségügyi dolgozót oltottak be eddig

Egyre több oltóponton egyre többen kérik a koronavírus elleni vakcinát – tudósított hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházból az M1. Az intézménybe december 20-a óta lehet jelentkezni, egy külön erre a célra létrehozott elektronikus rendszer segítségével. Oltási könyvvel, meghatározott időpontra kell érkezni. Mindenki részletes tájékoztatót kap, majd az injekció beadása utáni fél órában senki sem hagyhatja el az oltópontot. Az esetleges oltási reakciók miatt szükséges a megfigyelés.

A kórház orvosigazgató helyettese az elsők között vette fel a védőoltást. Azt mondta, hogy számára nem volt kérdéses a vakcina beadatása. Tóth István úgy fogalmazott, két dolog miatt adatta be. – Egyrészt nyilván tartok a vírustól, és nem szeretném elkapni. A másik: felelősséggel tartozunk a környezetünkben élőkért. Ha bennem kialakul a védettség, akkor miattam senki nem fertőződik meg a családomban, a munkahelyemen.

Minél rövidebb idő alatt, minél többen

A miskolci kórházzal már huszonötre nőtt azoknak a kórházi oltópontoknak a száma, ahová az egészségügyi dolgozók jelentkezhetnek. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, eddig mintegy 12 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg az első oltást. Arra biztatta őket, hogy éljenek az oltás lehetőségével. Az oltópontok elérhetősége megtalálható a koronaviros.gov.hu oldalon. Müller Cecília azt is közölte, hogy kedden újabb vakcinaszállítmány érkezett Magyarországra.

Megkapja egy dolgozó a Pfizer-BioNTech vakcinából készült koronavírus elleni védőoltást a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban január 5-én. MTI fotó: Varga György

– Mintegy 39 ezer fő oltására elegendő oltóanyag érkezik ismételten. Reményeim szerint rövid időn belül elérkezünk oda, hogy széles körében, a teljes lakosság számára tudjuk biztosítani az oltást.

Leszögezte: hazánk az oltóanyag gyártójának utasítását betartva, az érkező vakcinákat úgy osztja be, hogy a már beoltottak mindenképpen megkapják a 21 nap után esedékes második adagot is. A cél az, hogy minél rövidebb idő alatt minél több ember kapja meg a védőoltást. Szeretné, ha az emberek felismernék a védőoltások jelentőségét, mert ezzel nemcsak saját magukat, hanem a környezetünket is megvédhetjük a súlyos szövődményekkel járó vírusfertőzéstől.

 

A megyei oltópont elérhetőségei (egyelőre csak az egészségügyben dolgozók részére elérhető):

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház
Oltópont címe:
3526 Miskolc, Szentpéteri kapui u. 72-76., SKILL I. labor 2. emeletén található
Bejelentkezési időpont:
minden hétköznap 7:00 - 19:00
Telefonszáma:
06-30/123-0995 és 06-30/123-7011
Online elérhetőség:
oltasidopont@bazmkorhaz.hu
Megjegyzés:
A védőoltási igényeket Excel táblázatba foglaltan - név, születési idő, TAJ szám, munkahely – megadásával szíveskedjenek megküldeni. Oltásra jelentkezők fogadása: 8-18 óráig történik

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!