Ugrás a tartalomra

Miskolcról az országos hírnév felé

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. augusztus 01. szombat 09:58
Zenei tehetségkutatót tartottak Helyfoglaló 2020. címmel pénteken a Helynekemben.

A rendezvény az Öröm a zene tehetségprogram miskolci állomása volt. Közel egy tucat amatőr zenekar gondolta úgy, hogy a belvárosi szórakozóhely színpada kitűnő kitörési lehetőséget nyújt számára. Három saját dallal mutathatták meg: ők a legjobbak.

Juhász Ákos képgalériája!

A budapesti, de a dobos révén miskolci szálakkal is rendelkező Bad Acrobats kezdte, kicsit sem megilletődötten. Modern indie rock zenéjüket alternatív poppal fűszerezik. A zsűri szerint „nagyon rendben volt” a három számból álló minikoncert, kész produkcióval mutatkoztak be. Békés Fanni, a zenekar énekese – miután a fellépést követően sikerült kifújnia magát – érdeklődésünkre elmondta, fantasztikusan jó volt színpadra állni.

– Kedvenceinket és a most megjelenő egyik számunkat adtuk elő. Fiatal zenekar vagyunk, de a zsűri is megerősített minket abban, hogy rendelkezünk saját arculattal, látjuk magunk előtt az utat – mondta, hozzátéve: mindig a következő lépésen gondolkodnak, a tehetségkutatók pedig ebben segíthetnek.

„Nagyon állat volt” – ezt már a miskolci, modern rockot játszó Collisborn „őrületére” mondta a zsűri. Arra kérték a bandát, hogy keressék meg azokat a pontokat, amiben igazán önmagukat tudják adni. „Az adottságaitok, az alázat megvan; mindent dobjatok el, csak olyanokat vegyetek elő, amit még nem hallottatok másoktól, és akkor tényleg nagy jövő áll előttetek”, hangzott el.

Gurszki Mátét, a Collisborn énekesét szintén a fellépés után sikerült elcsípnünk pár mondatra. Elmondta, nagyon kellemes volt végre újra közönség előtt játszani, nagy energiákkal készültek, és új dalt is hoztak. – Az első fellépésünk évekkel ezelőtt a Miskolci Egyetemi Napokon volt, azóta több helyen felléptünk már, többek között a fővárosban is. A hozzánk hasonló zenekarok feltörhetnek az ilyen tehetségkutatókon.

Miskolcnak komoly zenei gyökerei vannak, fontos tehát, hogy innen is jusson be zenekar az országos döntőbe – hangsúlyozta Hímer Bertalan „Palya”, aki társszervezője volt a rendezvénynek. A zsűri egyik miskolci tagja, Nahaj Péter is megerősítette ezt. A Sky Fanatic énekese a zenei tudás és a színpadi jelenlét mellett a (zenei) alázatot kereste a fellépőkben. – Aki itt van, az már most nyert – fogalmazott. Andrásik Remo zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetségének (HANOSZ) a főtitkára volt a zsűri elnöke. Kiemelte, olyan zenekart „visznek” el a döntőbe, amelyik már készen van.

Nos, a zsűri döntése alapján ez a zenekar a Bad Acrobats lett.

Az 1. helyezett felléphet a 2020-as Hangfoglaló Magyarország Tehetségkutató döntőjében, október elején. A győztes csapat viszi a 3 millió forint értékű fődíjat: hangszereket és hangtechnikai eszközöket, valamint a Hangfoglaló Program által felajánlott 2 milliós támogatást, amit lemezanyag és videoklip készítésre fordíthatnak.

A Helyfoglaló 2020. fellépői:

Bad Acrobats
Victor
Collisborn
Deflect
Inercy
Breath
Tzarbleeder
Róka Lánya
Alibbie
Emma Undressed
Our Last Drop.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!