Ugrás a tartalomra

Néhány templomban már szertartásokkal várják híveiket

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. május 11. hétfő 08:29
A szabályok szigorú betartása mellett tartanak szentmiséket a görögkatolikus templomokban, így Miskolcon, a Búza téri székesegyházban. A római katolikus, a református és az evangélikus templomokban azonban továbbra sincsenek nyilvános szertartások.

Orosz Atanáz görögkatolikus püspök engedélyezte a nyilvános liturgiákat a Miskolci Egyházmegye területén lévő templomokban. A Búza téren található Miskolc-Belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyházban hétköznapokon reggel 7 órától tartanak Szent Liturgiát, este 6-kor pedig vecsernyét végeznek. Vasárnapokon – egyelőre – két Szent Liturgia lesz: fél 9-kor és 10 órakor. Az utrenyét fél 8-kor, a vecsernyét este 6-kor végzik.

Emellett azonban a püspök felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus járvány miatt veszélyeztetett krisztushívőket (különösen is a 65 éven felülieket és a betegeket) továbbra is otthon marasztalja. „Otthoni imádkozásra kérem, és felmentem őket vasárnapi templomi kötelességeik alól” – írják a honlapon. Nekik továbbra is közvetítik a templomi szertartásokat.

Akik pedig ellátogatnak a szertartásokra, kötelező szájmaszk, sál vagy kendő használata, valamint belépéskor a kézfertőtlenítés. A hívek minden második padot használhatják csak, és kizárólag az egy háztartásban élő családtagok ülhetnek egymás mellett.

A szertartások között tisztítják az emberek által gyakran érintett felületeket, például kilincseket, ajtókat, padokat és korlátokat.

A római katolikus templomoknak nyitva tartásuk van. Berkes László plébános elmondta, a Liszt Ferenc utcában található Szent Imre templom az alábbi nyitva tartás szerint van várja egyéni imádkozásra a híveket:

hétfő, péntek, szombat és vasárnap: 15-17 óra,

kedd, szerda és vasárnap: 9-10 óra.

A Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa május 4-én ülésezett, és azt kérik a gyülekezetektől és lelkipásztoroktól, hogy továbbra se menjenek templomba és ne tartsanak istentiszteleteket a gyülekezeti közösség részvételével.

Március 14. óta az evangélikus egyház sem tart szertartásokat. Azt kérik, a hívek éljenek az online közvetítés vagy akár a hagyományos média, például leírt igehirdetések eszközeivel.

A Miskolc TV vasárnapi Hívőszója május 10-én délután 5 órától közvetíti a Szent Anna templom szentmiséjét, amit Gubala Róbert plébános mutat be.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!