- Dominik kisgyermek korától sportolt. Atletizált. Focizott. Hamar megtanult síelni, versenyeket nyert. Mindig mozgékony volt. A szülei ösztönözték. Általános iskolás alsó tagozatosként lelkesítette a tanulás, ebben is sikeres volt. Felső tagozatosként elmúlt a lelkesedés. Hetedik után már jobban érdekelték a számítógépes játékok. A felvételi előtt gyakran kedvetlen volt, nehézségei lettek a tanulással, figyelemzavarossá vált. Nehezen viselte a kötöttségeket, a szabályokat, az iskolai kötelezettségeket. Nehéz időszak volt ez Dominiknek és szüleinek is. Édesanyja, Kosztolányiné Hanti Éva úgy meséli, idővel minden megszépül, csak a jó dolgok maradnak meg, de azért homályosan él még mindig a sok-sok szülői odafigyeléssel, megértéssel, nagy energiaráfordítással és végtelen szeretettel töltött középiskolás évek emléke, hogy a fiatalember leérettségizhessen…
- Kritikus középiskolás évek. Hogy teltek? Mi okozott örömöt és mi bánatot Dominik számára?
-A foci megmaradt az életében, kiskorából hozta. Ott szurkoltunk a lelátón szinte minden meccsén, még idegenben is. Hangulatos mérkőzések voltak. Aztán bejött a képbe a tánc, a zene, a ritmus. A családban is mindig imádtunk zenét hallgatni, hasonló az ízlésünk, így remek közös szórakozás volt. Dominik élvezte. A bulizás hétvégenként és a tánc okozott neki legnagyobb örömöt. Voltak persze kudarcok is, szerelmi csalódások, haverok jöttek-mentek, a suliban pedig az bántotta leginkább, hogy nem fogadták el...
- Aztán jött a felvételi. Hogy választottak?
- Továbbtanulás előtt elmentünk egy nyílt napra. A mai napig emlegetjük a fiammal, hogy a Magister Gimi volt az első ötletünk. Kinéztük az iskolát, mert egy ismerős ajánlotta. Azt mondta, jó lehet majd Dominiknek. Akkor még a Tudomány és Technika Házában voltak. A fura az, hogy mégsem ott kezdte, hanem egy másik gimiben, ahol én érettségiztem és nagyon szerettem a tanáraimat. Idővel azonban kiderült, hogy bármennyire is kedvelték a tanárai ott őt, mert tisztelettudó, kedves, szerethető srác volt, nem érezte jól magát. A tanulás helyett inkább táncolni szeretett. E miatt (is) furán néztek rá az osztálytársai. És azt is el kellett fogadni, hogy a tanulásban nem terhelhető. Így amikor a suliváltásra került a sor, Dominik kérésére, felkerestük másodszor is a Magistert. Tizedik félév előtt. Úgy éreztem ez lesz a megoldás. Kapaszkodó. Egy új lehetőség.
- Milyen volt az első benyomás?
- Igazgató úr fogadott minket, s mindhármunknak nagyon tetszett a közvetlen stílus. Nyugalmat és egyben tekintélyt parancsoló személyisége volt. Dominiknek nagyon bejött. Értette, megértette őt. Minden nyűgét, baját. A gyerekhez tisztelettel, őszintén fordult. Érdekelte, hogy ő mit szeretne. Ez a hozzáállás egyfajta bizalmat indított el kettejük között. Bármi volt, a fiam mindig megkereshette és segítséget is kapott. Ajánlott neki osztályt egy kedves, nyugodt, osztályfőnökkel. Jól érezte, hogy melyik közösségben tud majd jobban érvényesülni. A kamaszoknál az a legfontosabb, hogy szeressenek iskolába járni. Ha csak egy tanár miatt, akit kedvelnek, vagy akár kettőért, vagy egy barátért, barátnőért, büfésért…mindegy…csak szeressenek járni.
- Az iskola beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
- Igen. A fiam 11. év végén, 12. félévben már nagyon összeszedte magát a tanulásban is. Szemmel láthatóan készült az érettségire. Megért, beért erre a feladatra. Online oktatásban volt részük a 12. félévben, nagyon nagy precizitással, odafigyeléssel készítették fel a pedagógusok a gyerekeket a vizsgákra. Rendkívül nyugodt környezetet biztosítottak számukra.
- Dominiknak milyen élményei voltak a suliban?
-Az egyéni bánásmód volt a legfontosabb. Figyeltek rá. Fontosabb volt egy nyugodt nap, mint az, hogy túlterheltek legyenek a diákok. Volt persze itt is számonkérés, félévi vizsgák...de volt idő készülni rá, ösztönözték. Az is nagy öröm volt, hogy a tanárai mindenben támogatták, pl. a táncban, ami neki olyan fontos volt. Egy-egy fellépésen, akár a szalagavatón is, iskolai bálon. Elismerték, mert tényleg hihetetlen ritmusérzéke van. Aki megismerte, megértette és megszerette mert jólelkű srác. Persze úgy gondolom az elfogadás a diákok között itt is csak később alakult ki, ahogy komolyodnak. Ma már nincs ezzel baj...Sok jó barátja van, angyali barátnője.
- Kedves emlékünk a sulival kapcsolatban az iskola átköltöztetése volt a Szeles utcába, itt már egy jóval nagyobb épületük volt a régebbinél. A fiammal elmentünk segíteni, s roppant kedves és szimpatikus csapat jött össze. Igazgató úr, tanárok és diákok együtt pakoltak és cipekedtek, fuvaroztak… Mi szülők, lányok kentük a sok szendvicset a szorgos „munkásoknak”. Igazi csapatmunka volt. Örökre a szívembe zárom azt a hétvégét. Szebb helyen, szebb környezetben, felújított termekben teljesen más életérzés volt beülniük a diákoknak a padokba.
- Újra a Magister Gimnáziumot választaná a fia számára?
- Igen. Ez volt életem egyik legjobb döntése a fiammal kapcsolatban. Nyugodt, barátságos légkörben tanulhatott. Ha nehezebb időszak volt segítették a gyereket, keresték a szülőket, adtak határidőt, hogy behozhassa a lemaradást. Mindenki készséges volt. Bízhattam bennük. A gyerekek boldog felnőtté válásához vezető úton fontos mérföldkő az iskola, a pedagógusok, a környezet… A Magisterben kicsit mindenki kilóg a sorból. De mindenki értékes. Ugyan olyanok mint minden más kamasz. Sértődékenyek. Sérülékenyek. Ha kell kemények, de ismerik a határaikat, korlátaikat, tisztában vannak a képességeikkel. Ha valaki akar és tesz érte eléri a célját a Magisterből is. És ez megéri az áldozatot.
