Ugrás a tartalomra

Nem oldódott meg a politikai patthelyzet Izraelben

MTI
Utoljára módosítva
2020. március 05. csütörtök 09:54
Nem hozott egyértelmű döntést, és ezzel a politikai patthelyzetet sem oldotta meg az izraeli parlamenti választás - értékelt a helyi média a szavazatok több mint 99 százalékának összeszámlálása után, szerdán.

Nem született világos válasz hétfőn, az egy éven belül harmadszor megtartott parlamenti választásokon, amelyeken elsősorban a jobboldali kormányzó Likud párt élén álló Benjámin Netanjahu jövőbeni kormányalakításáról kellett volna döntenie az ország polgárainak.

A választáson a Likud, Netanjahu pártja lett a legnagyobb, de az általa vezetett jobboldali-vallásos tömb nem szerzett többséget. Kilencvenkilenc százalékos feldolgozásnál továbbra is a kormányzó Likud vezet 36 mandátummal, míg a második helyen, 33 képviselővel a Beni Ganz vezette centrista, ellenzéki Kék-Fehér párt áll.

A harmadik erő a 15 mandátumot szerző, arab pártokból alakult Közös Lista, amely az ország lakosságának mintegy ötödét kitevő arab kisebbség tömeges választási kedvét és az izraeli politikában számarányuknak minden eddiginél jobban megfelelő megjelenését jelzi.

Kilenc képviselőt küldhet a parlamentbe a keleti ultraortodoxokat tömörítő Sasz párt, hetet az askenázi ultraortodoxok Egyesül Tórapártja, valamint a baloldali egységpárt, míg a telepesek jobboldali Jobbra (Jamína) nevű pártja hat törvényhozóval dicsekedhet.

A jobboldali-vallásos tömb 58 képviselőjével 55 baloldali, centrista és arab képviselő áll majd szemben, és továbbra is Avigdor Liberman nacionalista jobboldali pártja lehet a mérleg nyelve hét honatyával.

A választási bizottság bejelentette, hogy délután már csak a mintegy négyezer, a koronavírus miatt házi karanténban élő polgár szavazatának megszámlálása van hátra. Ők a számukra felállított különleges választóhelyiségeknél szavaztak, voksaikat pedig különleges védőruhában, a mentőszolgálat önkénteseinek bevonásával számolják.

A közel végleges eredmények tükrében ismét a politikai patthelyzetről beszélnek a helyi televíziókban és rádiókban.

A baloldali-centrista pártok az arab pártokból alakult Egységes Lista segítségével a patthelyzet megoldására egy  törvény esetleges megszavazásáról beszéltek a Jediót Ahronót című újság szerkesztőségében, amely megtiltaná, hogy olyan politikus is kormányt alakíthasson, aki ellen vádat emelt az ügyészség.

Ha valóban megszavaznának egy ilyen tartalmú törvényt, akkor Benjámin Netanjahu nem alakíthatna kormányt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!