Ugrás a tartalomra

Nyár közepére készülhet el az Avasi templom

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. május 19. kedd 14:11
A belső térben most vasárnap viszont már ismét istentiszteletet tarthatnak.
Juhász Ákos képgalériája

Vadonatúj zsindelytető és hófehér falak, így néz ki jelenleg kívülről az Avasi templom . A város történelmében kiemelten fontos műemlék felújítása még az elmúlt évben kezdődött, ami azóta folyamatosan tart. Munka viszont még mindig bőven akad, a templom belsejében jelenleg is dolgoznak a kivitelező szakemberei, mondja Hangó István, a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkipásztora.

-Jelenleg az új lépcsősoron dolgoznak, ami nagyon fontos szerepet tölt majd be később, hiszen ezen lehet majd feljutni az épület padlásterébe, ahol a templom több száz éves, egyedi tetőszerkezete is láthatóvá válik – mondta.

Hangó István lelkész - Fotó: Juhász Ákos

A lépcső elkészítésével várhatóan még a hét második felében végez a kivitelező, ezt követően megkezdődhet a templomtér takarítása is. Ez már csak azért is fontos, mert a kedvező járványügyi helyzet, a megbetegedések és az aktív fertőzöttek számának jelentős csökkenése ismét lehetővé tette az istentiszteletek megtartását. Azokat viszont jelenleg csak a templomokban, vagy szabadtéren lehet megtartani, a gyülekezeti termekben ugyanis nem lehet tartani a most elvárt távolságot.

Visszatérhet a gyülekezet

- A kivitelező nagy teljesítményű gépekkel fogja eltakarítani az építkezés okozta port, koszt. Ezt követően az egyházközség a Lévay József Református Gimnázium munkatársai segítségével végzi majd el az alapos takarítást, így vasárnap már egy tiszta templomba térhetünk vissza – tette hozzá a lelkipásztor.

Készül az új lépcsősor

A templomban jelenleg még az elektromos hálózaton is dolgoznak, illetve a következő hetekben a belső falak tisztasági meszelését is elvégzik. Ezek a munkák viszont már szakaszosan zajlanak, így nem zavarják majd az istentiszteleteket és az esküvőket sem.

Hangó István úgy fogalmazott, a mostanihoz hasonló volumenű felújítás hosszú évtizedekkel ezelőtt zajlott a templomban. „1978-80 között egy nagyon alapos felújításon esett át az épület, akkor nyerte el a mai formáját. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint ezen kívül még kétszer, 1896-os millenniumi ünnepségekhez kapcsolódóan és az 1940-es évek elején voltak jelentős állagmegóvási munkálatok itt.”

Lent a zsindelyezések évszámai, fent a régi-új kakas

Jelentős mérföldkő

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a mostani felújítás alapját egy turisztikai fejlesztés adja, melyre uniós pályázaton építőipari munkákra nyert mintegy 183 millió forintot az egyházközség. Ennek részeként épült meg az a már korábban emlegetett lépcső is, aminek köszönhetően viszont további új látványossággal is bővül majd a templom, melynek falai mesélni tudnának.

- Az örökségvédelem elrendelte, hogy a lépcsősor alatt kötelezően régészeti feltárást kell végezni, ahol a Herman Ottó Múzeum munkatársai nagyon értékes leleteket találtak: a legfelső rétegben tizennyolcadik századi sírokat, köztük lelkészsírt is találtak, majd lentebbi szinteken középkori, egykor még a templomon kívüli koraközépkori magyar temetkezési helyekre bukkantak. Ennél is mélyebben pedig még honfoglalás előtti leleteket is találtak – sorolta.

Visszakapta a régi fényét

Ezeket a modern technikát felhasználva, a lépcsősor aljában lehet majd megtekinteni egy interaktív bemutatón, a leletanyagot pedig a lépcsőfordulókban állítják ki. Egy másik, szintén virtuális elem, egy speciális szemüveg segítségével pedig a régi, ma már nem látható gótikus szerkezet válik majd újra láthatóvá a templomtérben, ahol a leomlott gótikus bordázat egy apró elemét is újraépítenék.

- Bár a rendelkezésre álló összeg szűkös, ezeket a látványelemeket mindenképpen szeretnénk megvalósítani – tette hozzá Hangó István, aki elmondta azt is: az elnyert összeg nem lett volna elegendő ilyen nagy volumenű munkákra: a menetközben felmerülő pluszmunkák közel 58 millió forintba kerültek, melyet minisztériumi és a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásából fedeztek. A belső felújítást pedig egy német testvérgyülekezet és a Szerencsejáték Zrt. felajánlásának, valamint a korábbi miskolci közadakozásnak köszönhetően tudják megvalósítani.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!