Ugrás a tartalomra

Örökifjú és közben 80 éves: Tom Jones, a porszívó-ügynökből lett világsztár

MTI
Utoljára módosítva
2020. június 07. vasárnap 12:50
Sir Tom Jones, a Sex Bomb, a Delilah és a She’s A Lady című számok előadója június 7-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját.
Tom Jones (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Thomas Jones Woodward néven született egy szegény walesi bányászcsaládban. Iskolai pályafutása 16 éves korában véget is ért, egy évvel később már gyermeke és felesége volt. Kenyerét építőmunkásként és porszívó-ügynökösködéssel kereste, kiegészítésül esténként bárokban énekelt Tommy Scott művésznéven, a Senators együttes társaságában.

A walesi származású Gordon Mills, a Decca producere kötött vele először szerződést. Nevét is ő változtatta Tom Jonesra, hogy kihasználják az akkoriban nagy sikert arató Tom Jones című film sikerét.

Első kislemeze, az 1964-es Chills and Fever még kevés figyelmet keltett, a listára sem került fel. Hanem a második, az 1965-ös It’s Not Unusual című azonnal sztárrá tette, pedig dalát “túl merész” előadásmódja miatt kezdetben csak helyi és kalózrádiók merték lejátszani.

1966-ban a hasonló című filmhez készült What’s New Pussycat Angliában és Amerikában is tarolt, ugyanebben az esztendőben jelent meg a Green, Green Grass of Home című dal, amely inkább Európában vette le a lábukról a középkorú hölgyeket és a tinilányokat. A korai időszak híres dalai közül emlékezetesnek tekinthető az I’m Coming Home és a Delilah, az utóbbit az unalomig játszották a rádiók. 1965-ben ő énekelte a Thunderball című James Bond-film főcímdalát, s a következő évben, 26 évesen elnyerte a legjobb új előadónak járó Grammy-díjat.

Úgy látszott, hogy érzelgős dalok előadójaként skatulyázzák be, ami ellen nem is védekezett, bár erős hangja alkalmas lett volna soulos zeneszámok előadására is. Ilyen próbálkozása volt a Detroit City című dala, mely meghódította a közönséget, illetve a Help Yourself, a Minute of Your Time és a Daughter of Darkness. 1969 és 1971 között népszerű tévéműsort vezetett, This is Tom Jones címmel, a show-ért 1970-ben Golden Globe-díjra jelölték.

A hetvenes-nyolcvanas években csökkent iránta az érdeklődés, ezért a countryzenébe és a Las Vegas-i kaszinók jól fizető világába vonult vissza. Bár a biztos kenyérkeresetet biztosító Las Vegast továbbra sem hagyta ott, a nyolcvanas évek végén előbukkant a süllyesztőből, és az Art Of Noise társaságában előadott Prince-szerzemény, a Kiss ismét tarolt a listákon. Aztán az ezredfordulón Reload című lemeze négymillió példányban kelt el, 36 hétig szerepelt a brit listán, Sex Bomb című dalát pedig ismét állandóan játszották a rádiók.

Pályája során csaknem száz filmben énekelt, több filmben szerepelt is, többek között az 1996-ban bemutatott Támad a Marsban és az 1999-es Agnes Browne-ban, a Simpson család című animációs filmben pedig önmagát szinkronizálta.

Zenei munkássága elismeréseként 1999-ben megkapta a Brit Birodalom Érdemrendjét, 2006-ban II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, ettől kezdve kijár neki a Sir megszólítás. 2010-ben, hetvenedik születésnapján Elton Johnt, Peter Gabrielt és Andrew Lloyd Webbert követve a brit Music Industry Trust életműdíjat kapta.

Sir Tom Jones és néhai felesége, Melinda (Fotó: Archive Photos)

Legutóbbi, negyvenedik stúdióalbuma 2012-ben Spirit In The Room címmel jelent meg, becslések szerint 1965 óta csaknem 150 millió eladott lemezzel büszkélkedhet. A férfiasságát mindig hangsúlyozó, szőrös mellkasát és aranyékszereit láttatni engedő kihajtott ingben fellépő sztár soha nem volt a házastársi hűség mintaképe. Mégis 59 éven át élt boldog házasságban, s miután 2016-ban elvesztette feleségét, hazaköltözött Los Angelesből Londonba.

 

Magyarországon 2019 nyarán lépett fel hatodik alkalommal a Budapest Sport Arénában. Idén áprilisban a The Glory of Love című dalával ő is részt vett a Global Citizen és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által szervezett One World: Together at Home című koncertsorozatban. A jótékonysági akció keretében 127,9 millió dollárnyi adományt gyűjtöttek a koronavírus-járvány élvonalában dolgozó orvosok és ápolók védőfelszereléseire és támogatására.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!