Ugrás a tartalomra

Pillanatok és élettörténetek – zárul Szécsi Zoltán fényképkiállítása

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. január 26. vasárnap 17:56
De a január végi „zárás” előtt még tárlatvezetést tartottak szombaton a Miskolci Nemzeti Színház emeleti társalgójában.

Határtalan szeretet, Istenbe vetett feltétlen bizalom, egy életút keresztje, a veszteség fájdalma – az arc, a szem, az összeszorított ajak, a hamiskás mosoly egy-egy fotón pillanatnyi érzelmeket fejez ki, de ott van benne száz meg száz korábbi nevetés, elhullajtott könny, vidám és szomorú pillanatok váltakozása.

Juhász Ákos képgalériája!

Nem tudjuk levenni a tekintetünket róluk, az arcok szinte követelik, hogy álljunk meg, nyugtassuk le szívünket, lassítsunk, és mélyedjünk el a szemekben, figyeljük az apró ráncokat – „olvassunk” belőlük, próbáljuk meg a történetüket rekonstruálni. S mondhatjuk, többségében sikerül, ami nem pusztán fantáziánk érdeme – a miskolci nemzetfényképész olvas a lelkekben, megnyitja azokat, majd a megfelelő pillanatban exponál.

Híres egykori színészek, művészek, és valamikor élt egyszerű miskolci emberek portréi is láthatóak „Esztári” Szécsi Zoltán kiállításán. Meghatározó, színes karakterek, akiket a rohanó modern világ dacára sem felejtett el az utókor. A tárlatot még novemberben nyitották meg, és január végéig látogatható a Nagyszínház előadásai alatt. Szombaton teltházas tárlatvezetést tartottak, ahol Béres Attila teátrumigazgató örömmel nyugtázta, hogy újabb jelét adják annak: a színház „kulturális kovásza” a városnak, a régiónak.

A fényképész egyik régi jó barátja egyenesen úgy fogalmazott, hogy Szécsi Zoltán maga is „megéli a képeit”. – A pillanatot mutatja meg, de az az életút is fontos, ami eddig a pontig elvezet – mutatott rá Rudolf Mihály építész.

Egy élet története is rajta van az arcokon, ott van a fotókon, amit gyönyörűen sikerült Zoltánnak megörökítenie az utókornak – ezt már Miskolc polgármestere mondta. Veres Pál rendkívül értékes anyagnak nevezte a tárlatot, ami véleménye szerint sokat megmutat a borsodi megyeszékhelyről is. – Egy városnak lelke van, de ennek megértéséhez és átéléséhez az ott élők lelkéhez kell előbb elérni – fogalmazott.

S hogy ehhez mekkora tehetséggel áldotta meg Isten a nemzetfényképészt, arról szülőfalujának, Esztárnak a polgármestere beszélt. Szécsi Tamás felemlegette, amikor egy Don-kanyart megjárt férfihoz látogattak el. Fotót mentek készíteni. A fogságban borzalmakat átélt bácsi korábban egyedül édesanyjának nyílt meg, másnak nem beszélt a szenvedéseiről. Eddig. – Szívfacsaró érzés volt hallgatni a történetét, amikor a fotó elkészült – mesélte a polgármester.

– A képet együtt készítjük. A modell akkor érzi úgy, hogy a lelke benne van, ha ez „a helyzettől független, letisztult, átlagolt énjét adja” – fogalmazott a nemzetfényképész. – Olyankor megnyílik egy csatorna, és akkor kell exponálni. Figyelem, mikor van „itt” a másik; amikor megszűnik a külvilág, megszűnik minden körülöttünk – tette hozzá Szécsi Zoltán.

S hogy mi lesz a képek sorsa? Erre kereste a választ a Miskolci Galéria volt igazgatója is. Bán András műkritikus szerint mindannyiunkat túl fognak élni ezek a fotók, s majd az utókornak, a mi utódainknak is elmondhatják a saját történetüket – s egy város, egy letűnt kor történetét is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!