Ugrás a tartalomra

Pink is elkapta a koronavírust

index.hu/minap.hu
Utoljára módosítva
2020. április 04. szombat 21:21
Sőt, a hároméves kisfia is, de már mindketten felgyógyultak.

Két hete pozitív lett a koronvírustesztje, azóta azonban már fel is gyógyult a betegségből, közölte pénteken Pink, aki hozzátette, hogy vele együtt hároméves fia is átesett a betegségen – férje és a lányuk nem fertőződött meg.

Az énekes azt írta Twitteren, hogy két héttel ezelőtt, amikor a koronavírus tüneteit vette észre magán és fián, akkor a magánorvosának köszönhetően átestek a teszten, ami mindkettejük esetében pozitív lett. A többi családtag tőlük távol zárkózott el a vírus elől, így rájuk nem jelentett veszélyt a fertőzés, amiből pár nappal ezelőtt Pink és fia is felgyógyultak, az újabb tesztjük ugyanis már negatív lett.

A bejegyzésben Pink a kormánynak is odaszúrt, mondván felfoghatatlan, hogy nem teszik széles körben elérhetővé a tesztelést.

Pink egyúttal azt is közölte, hogy két egyenlő részben összesen egymillió dollárral támogatja a járvány elleni védekezést, egyrészt a philadelphiai Temple Egyetem kórházalapjának adott 500 ezer dollárt – Pink anyja, Judy Moore 18 évig dolgozott itt a szívtranszplantációs klinikán –, illetve a Los Angeles-i polgármester által létrehozott vírusellenes alapnak is 500 ezer dollárt utalt.

Pink nélkül tagadhatatlanul szegényebb lenne a világ könnyűzenei palettája. A minap.hu rövid klipválogatásában mutatunk is néhány példát, hogy miért!

(A nyitókép forrása: promotions.hu)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!