Ugrás a tartalomra

A rally-mezőny krémje tesztel Bükkszentlászlónál

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. november 04. szerda 18:35
Több mint harminc páros érkezik Miskolcra, a DVTK Stadionnál állították fel a szervízparkot. A szerdai hivatalos teszt idejére lezárják a Bükkszentlászlót Bükkszentkereszttel összekötő szakaszt.

Irtózatosan erős mezőny állt össze a november 6-8. között a Zemplénben megrendezendő Rally Hungaryra. Az Európa-bajnokság idei negyedik versenyhétvégéjén az Eb-menők mellett világbajnoki versenyzők is érkeznek a zempléni szakaszokra: itt lesz mások mellett Andreas Mikkelsen, Mads Ostberg és Craig Breen is. A magyarok is képviseltetik magukat a futamon, a négyszeres hazai bajnok Herczig Norberték az Európa-bajnokság állandó magyar résztvevői, és elindul az az ifj. Érdi Tibor is, aki az ERC2-kategória kétszeres Európa-bajnoka.

A hivatalos program pénteken, a máriapócsi Rabócsringen a Superspeciállal kezdődik, de a sportág iránt érdeklődő szurkolók a viadal hivatalos tesztjén is találkozhatnak több mint harminc párossal. Hogy miért pont itt tesztelnek? Csak olyan pályán autózhatnak, ami nem érinti a versenyt, ezért a rendező – miskolci lévén – úgy döntött, hogy a DVTK-val fennálló együttműködés keretében a szervízparkot a stadionnál állítják fel. Ez tökéletes helyszín, hiszen a Miskolc Rally-n harmadik éve bizonyít.

Miskolcon tesztelt a Rally Hungary mezőnye. Juhász Ákos képgalériája

Reggel 8 óra és este 6 óra között innen indultak a versenyzők a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt közötti szakaszra, amit a rendőrök erre az időre lezártak. Az esemény az egészségügyi előírások betartása mellett látogatható.

A Rally Hungary hivatalos tesztjének résztvevőit ITT sorolták fel.

Az idén egyébként második alkalommal vendégeskedik hazánkban a rali Európa-bajnokság mezőnye. Tavaly nálunk dőlt el a bajnoki cím sorsa: egy végletekig kiélezett futamon, az utolsó szakaszon előzte Chris Ingram Alekszej Lukjanjukot. A versenyt Turán Frigyes nyerte. A mostani futamon a versenyzőknek 16 gyorsasági szakaszt és több mint 120 kilométert kell majd teljesíteniük a három nap alatt.

További hírek

Olvasnivaló